Média

Index-főszerkesztő: Simicska nem tulajdonos

Dudás Gergely főszerkesztő és Bodolai László, az Indexet múlt hét óta tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) kuratóriumi elnöke is interjút adott a múlt héten bejelentett tulajdonosváltás kapcsán.

Dudás Gergely, az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeként, míg Bodolai László kuratóriumi elnök a Magyar Narancs eheti számának adott interjút.

Bodolai egy ideje már dolgozott az előkészítésen

Bodolai elárulta, hogy idén januárban kezdte el kidolgozni az alapítványi működés jogi oldalát, vagyis azóta állt előkészítés alatt a mostani tulajdonosi struktúra. Hangsúlyozta, hogy számára a jogi konstrukció kialakításakor elsősorban az Index függetlenségének megőrzése volt a célja, ezért választotta az alapítványi megoldást. Bodolai saját magáról azt mondta, az ő személye fontos biztosíték lehet az újságírók számára, hogy a portál függetlenségén nem esik csorba, hiszen korábban számos ügyben ő képviselte az Indexet a bíróságon, például nagy jelentőségű sajtóperekben.

Nincs lehetőség a beavatkozásra

Hozzátette, hogy az Index részvényei az említett alapítvány kezébe kerültek, és azokat nem lehet tőle elvenni, illetve nem lát jogi lehetőséget beavatkozásra. Azt is mondta, hogy az MFA kurátoraként azért esett a választása a további kuratóriumi tagok kiválasztásakor Kereszty Gáborra, mert független médiaszakemberként tekint rá. (Kereszty a TV2-nél dolgozott korábban, azután a ProSieben.Sat1-nél, illetve a Viasatnál.)  Nagy Ajtony Csaba ügyvédet – akiről korábban megjelent, hogy Simicska Lajos távoli rokona, illetve Simicska egyes cégeinek jogi képviselője – pedig azért kérte fel, mert Bodolai maga mellett szeretett volna látni még egy ügyvédet. Hozzátette, hogy tévedésben van a sajtó, mert nem az igazgatóság dönt a nagyközönséget érdeklő tartalmi kérdésekben, azaz hogy mi jelenik meg a médiumban.

Az igazgatóság a hosszú távú gazdálkodásért felel, az Index operatív irányítása pedig változatlanul az eddigi vezérigazgató, lapigazgató és a korábbi operatív menedzsment kezében marad.

Dudás Gergely felmond, ha beavatkoznak a tartalomba

Az ATV-ben Dudás Gergely főszerkesztő Mészáros Antónia műsorvezető kérdését korrigálva kezdte a beszélgetést. A műsorvezető szerint ugyanis az Indexnek Simicska Lajos lett a tulajdonosa, de Dudás szerint ez nem igaz. El is magyarázta, miért:

Ez nem egy egyszerű lépéssorozat, és mi is emésztgetjük még, de egy dolgot tisztán kell látni: nem Simicska Lajos az Index tulajdonosa. Simicska valóban élt ugyan a 2014-ben szerzett opciós joggal, de a tulajdonába került Index.hu Zrt.-t azonnal tovább is adta az újonnan létrehozott alapítványnak adományként. Így lett végül az Index.hu Zrt. tulajdonosa a Magyar Fejlődésért Alapítvány. Az Index.hu Zrt. felett pedig legfeljebb az alapítvány kuratóriuma tud rendelkezni

– magyarázta Dudás Gergely.

A főszerkesztő is emlékeztetett rá, hogy az alapítvány kurátora az a Bodolai László, aki 15 éve az Indexnél dolgozik jogászként, számos sajtószabadsági ügyben képviselte a portált. Sőt Bodolai az alapítványt megalapító cégnek a tulajdonosa.

Simicska nem kérheti vissza az adományát, az Indexet

Dudás hangsúlyozta, hogy Simicska az alapítványnak nem alapítóként adta oda az Indexet, ezért azt semmilyen körülmény között sem kérheti vissza.

Úgy kell Simicska szerepét az ügyben elképzelni, mintha valaki befizetne 100 forintot egy alapítványnak. Utána azt az összeget már nem kérheti vissza az illető. Simicskának azután, hogy betette az Indexet az alapítványnak, többé nincs köze hozzá, hiszen mostantól a döntéseket Bodolai László hozza meg.

Attól féltek, ha beszélnek róla, valaki megakadályozza az ügyletet

Dudás Gergely az interjúban azt is mondta, hogy ő csak néhány nappal ezelőtt értesült a tulajdonosváltásról, de mégis megbízik az ügyletet hónapok óta előkészítő Bodolai Lászlóban. Dudás szerint nem arról van szó, hogy Bodolai félrevezette a szerkesztőséget, hanem ez egy olyan jogi konstrukció, amit alaposan elő kellett készíteni. Azért nem kommunikálták az ügyletet eddig, mert az elmúlt években nagyon sok olyan dolog megtörténhetett Magyarországon, amiről korábban azt hitték, nem fordulhat elő, ezért igyekeztek a lehető legszűkebb kört tudatni a fejleményről, hogy azt ne lehessen blokkolni.

Dudás azt is mondta az interjúban, hogy amikor pár napja értesült a tulajdonosváltásról, először dühöt érzett, amit publicisztika formájában írt ki magából. Hozzátette, arra már régóta számított, hogy valami történni fog az Indexszel, hiszen az előző tulajdonos, Spéder Zoltán korábban a kormányhoz közelálló volt, de mostanra kiesett a pikszisből, ezért sokan aggódtak, hogy mi fog történni ezután az Indexszel. Ezek az aggodalmak abból táplálkoztak, hogy látták, mi történik a Népszabadsággal, hogyan szereznek a kormányhoz köthető, vagy akár kormánytagként dolgozó személyek médiatulajdont, és hogyan tesznek egyes médiavállalatokat tönkre.

Marad a kormánykritikus hangnem

Dudás hozzátette, az Index szerkesztősége azért is spekulált azon, hogy új tulajdonosuk lesz, mert Spéder kitettsége megnőtt, elkezdte eladni az érdekeltségeit, a BIF-et, a FHB-t és a többi cégét, így reálisnak tűnt, hogy az Index is sorra kerülhet. Dudás az interjúban megismételte, hogy feltételezése szerint Spéder kormányzati kegyvesztetté válásában szerepe lehetett annak, hogy az Index kormánykritikus volt. Dudás hozzáfűzte, ez ezután is így lesz.

Simicska érintésével került ugyan alapítványi kézbe az Index, de innentől nincs is köze hozzá.

Látjuk, mi történt az Origóval

Dudás az interjúban azt is mondta, hogy a kormányhoz közelálló pártok azt valamiért nem feszegetik, hogy Simicska még 2014-ben, a választások és az egy évvel későbbi G-nap előtt szerezte az idén érvényesített opciós jogát. Szerinte adja magát a feltételezés, hogy Simicska azért szerezte akkoriban az opciót, hogy a Fidesz szolgálatába helyezze. „Látjuk ilyen szempontból, mi történt például az Origóval” – szúrt oda a kormány által megkaparintott portálnak.

Persze fel lehet húzni arra is narratívákat, hogy Simicska esetleg már akkor is a kormánnyal való szakítására készült, de ezeknek a találgatásoknak ma már jelentősége igazán nincsen – tette hozzá.

Az Index önmagáért beszél, rá kell nézni az oldalra, és ebből mindenki le tudja majd szűrni azt, hogy mennyiben áll függésben. A szerkesztőség azonnal felállna, ha valaki megpróbálna valamibe beleszólni.

Nagy Ajtony Csaba a vagyongazdálkodást ellenőrzi, nem a tartalomba szól bele

Mészáros Antónia műsorvezető ezután rákérdezett arra, hogy az MFA kuratóriumában ott van Nagy Ajtony Csaba is, aki Simicska Lajoshoz kötődik. Dudás erre azt mondta, feltételezhetően Simicska úgy akart rábízni egy nagyon nagy értéket, az Indexet az alapítványra, hogy szerette volna bebiztosítva látni azt, hogy az alapítvány jól sáfárkodik majd a vagyonnal.

Mészáros erre azzal vágott vissza, hogy a jobboldali sajtó szerint azért az mégsem életszerű, hogy Simicska, aki a kormány megbuktatására játszik, úgy vesz meg egy milliárdokat érő médiavállalatot, hogy arra ne akarna befolyással bírni.

Én azt gondolom, hogy bele lehet ebbe magyarázni bármit, de valódi kérdés az lesz, hogy mit látunk majd az oldalon valamennyi idő elteltével.

Az interjú végén szóba került a tulajdonosváltást követően publikált indexes cikk is, amiben arról írtak, hogy nem állt messze Simicska Kiss Szilárd vízumügyletétől. Dudás erre elmondta, hogy a cikken egy ideje már dolgoztak, annak megjelenését nem befolyásolta a tulajdonosváltás.

Mi egyszerűen csak végeztük a munkánkat. Ilyen értelemben persze ez egy jó egybeesés, mert azt mutatja, hogy semmi gondunk nem származik abból, hogy megírjuk a Simicskát is érintő ügyeket.

Dudás azzal búcsúzott, hogy ha valaki megpróbál beavatkozni a tartalmi működésbe, azonnal felmond.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik