viasat6
Média

Mától két hétig kódolatlan a Viasat6

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 02. 17. 09:28

Korábban a témában:

Az SPT Networks CE és az Antenna Hungária Zrt. megállapodása alapján kódolatlanul, vagyis ingyenesen fogható az összes MinDig TV néző számára február 17. és március 3. között a Viasat6 kereskedelmi televíziós csatorna. Ez körülbelül 750 ezer háztartást érint, ennyien használják ugyanis az állami műsorszóró cég MinDig TV elnevezésű földfelszíni, azaz tető- és szobaantennával fogható rendszerét.)

A csatornanyitás időszakában számos országos premierrel találkozhatnak a nézők. A legnagyobb újdonság kétségtelenül a 24: Újratöltve (24: Legacy) országos premierje, amely az amerikai premier után nem sokkal, február 21-én debütál a csatornán. A világ egyik legsikeresebb akciósorozatának spinoffja a klasszikus, valós idejű formátummal folytatódik, főhőse pedig ezúttal egy elitosztagos amerikai katona (Corey Hawkins).

A horrorrajongók is örülhetnek, hiszen február 22-én érkezik a csatornára a Damien: A sátán kegyeltje. Az 1976-os horrorklasszikus, az Ómen folytatása az azóta felnőtt Damien Thorn (Bradley James) életét követi nyomon. A cinikus, szókimondó komédiák kedvelőihez szól a Gázos páros (You’re the Worst), amelynek országos premierje február 20-án lesz a VIASAT6-on. A premierek mellett február 24-től a harmadik évaddal folytatódik a VIASAT6 műsorán a Z, mint zombi (Z nation). A posztapokaliptikus világban játszódó zombisorozat első két évadához hasonlóan most sem lesz hiány izgalmakban.

A VIASAT6 a D jelű, országos lefedettségű multiplexen fogható a 37. programhelyen, a vétellel kapcsolatos információ a www.mindigtv.hu oldalon található. Abban az esetben, ha a felhasználó nem látja a VIASAT6 csatornát a programlistában, egy automatikus újrahangolást kell elvégezni a dekóderen vagy a beépített DVB-T tunerrel rendelkező tévékészüléken.

A VIASAT6 élő műsora a DVB-T rendszeren kívül a MinDig TV Applikációban is elérhető lesz február 17. és március 3. között. Az alkalmazás okostelefonra és táblagépre is letölthető a Google Play, App Store és Windows Store áruházakból.

Az Antenna Hungáriánál egyébként egy másik csatorna is kódolatlanul fogható jelenleg, tart még ugyanis a Paramount Channel csatornanyitásaVan viszont egy rossz hírünk is az állami műsorszóró nézőinek. Hamarosan TV Paprika és Spektrum TV nélkül maradnak.

Amúgy épp tegnap írtuk meg, hogy a HBO3 csatorna is kódolatlan lesz a következő pár napban a legtöbb televíziós műsorterjesztő cégnél. A Mindig TV weboldalán azonban nem esik szó arról, hogy ez rájuk is vonatkozna.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.