Média

Várkonyi Andrea és Fördős Zé közösen vezet műsort

Várkonyi Andrea
Várkonyi Andrea
Immáron 18. alkalommal rendezik meg hamarosan a Story Ötcsillag- és Érték-díj átadó Gálát, ott dolgozik majd együtt a két celeb, akik korábbi tapasztalataikról is beszámoltak.

Bár február 11-ig még van egy kis idő, már javában készülnek a sztárok tucatjait felvonultató nagyszabású társasági eseménynek a műsorvezető-házigazdái, Várkonyi Andrea és Fördős Zé, akik egyébként korábban maguk is díjazottként vonulhattak végig az elismerést jelentő vörös szőnyegen.

Azt, hogy idén kit választanak a Story magazin olvasói a meghirdetett öt kategóriában a tavalyi év legjobbjainak, egyelőre nem tudni, ahogyan azt sem, hogy a szakmai kuratórium tagjai (Kovács Ági, Miklósa Erika, Pataki Ági, Cserhalmi György és Rózsa György) kit díjaztak Érték-díjakkal. A hagyományoknak megfelelően az elismeréseket kapó közéleti és médiaszemélyiségek, művészek, valamint sportolók névsora ugyanis csak az estéllyel egybekötött díjátadón derül ki. Emellett több más meglepetést is tartogat még a nagyszabású rendezvény, ahonnan Várkonyi Andrea 2012-ben a legjobb női műsorvezetőnek járó díjjal térhetett haza. Az estélyen  nem csak az elismeréssel, de látványos ruhakölteményével is felhívta magára a figyelmet. Most műsorvezetőként is saját stylist gárdával készül.

A stylist csapatom már elkezdte kigondolni, hogy milyen ruha lenne számomra a legmegfelelőbb. Lassan 15 éve dolgozunk együtt a műsoraimban is, így abszolút megbízom az ízlésükben. Az az emlékezetes rózsaszín estélyi – amely öt éve olyan nagy sikert aratott –, is nekik volt köszönhető.

– nyilatkozta most. Hozzátette, nagy örül a felkérésnek és annak, hogy Fördős Zé lesz a műsorvezető partnere. Bár még nem is találkoztak személyesen, de Bochkor Gábor rádióműsorában volt már vendég és a munkásságát is jól ismeri.

Nagyon szimpatikus. Egy jó műsorvezető a megfelelő humor mellett kellő eleganciával is rendelkezik, és Zében szerintem mind megvannak ezek a remek tulajdonságok

– tette hozzá.

A műsorvezető a korábbi években számos alkalommal tiszteletét tette a rendezvényen, így nem csoda, hogy megannyi emlék köti a gálához. „A legszívesebben természetesen arra emlékszem, amikor az olvasók díjaztak; megható pillanat volt. Főleg azért, mert ott volt Gábor is, aki korábban szintén kapott már Ötcsillag-díjat” – mesélte Andi.

Fördős Zsé. Fotó: Story magazin
Fördős Zsé. Fotó: Story magazin

Fördős Zé a tavalyi gála előtt szívesebben töltötte idejét a konyhában, mint a készülődéssel. Ezúttal talán kicsit más lesz a helyzet?

Nem kizárt, hogy az idei gálaest előtt is a főzős videóim felvételén fogok dolgozni, főleg most, hogy az online magazinom létrejöttén is munkálkodunk. Nem vagyok az a típus, aki lejárja a lábát a megfelelő ruháért, de mivel ez egy komoly esemény, amelyen ezúttal műsorvezető is leszek, biztos, hogy kérem majd egy stylist segítségét. Ettől függetlenül abban bízom, hogy ez egy gyors és fájdalommentes ügy lesz.

– idézte fel a Konyhafőnök zsűrijének tagja és a Street Kitchen videóblog arca, aki 2016-ban a Konyhafőnök stábtagjaival, az év tévés produkciójának díjazottjaként volt jelen az esten.

Fördős Zé nem tagadja, hogy leginkább főzős műsorokban érzi otthon magát, de ettől függetlenül imádja az új kihívásokat is.

Számomra ez egy óriási megtiszteltetés; jólesik, hogy gondoltak rám. A gasztroműsoraim már rutinfeladatnak számítanak, a Story Gála egy egészen más műfaj. Van bennem némi izgatottság, de kifejezetten pozitív értelemben. Minden hasonló kihívást szeretek és most is megpróbálom majd kihozni a legjobbat magamból. Tavaly nagyon jól éreztem magamat, remélem, idén sem lesz másként.

– mondta.

(Kiemelt kép: Várkonyi Andrea a Story Gála díjazottjaként. fotó: Story Magazin.)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik