Média

Változás az egyik legnagyobb szakkiadónál

Kreatív
Kreatív
Már mától más néven folytatja működését a többek között a Kreatív című marketingpiaci újságot és az Üzlet és Pszichológia szaklapot is kiadó Professional Publishing Hungary.

Szerdától új logóval, arculattal és új néven, PPH Mediaként folytatja működését a többek között a Kreatívot is kiadó Professional Publishing Hungary. A névváltás nem érinti a kiadó által megjelentetett médiamárkákat, azok megőrzik saját logójukat és nevüket, a tulajdonos pedig továbbra is a német Süddeutscher Verlag marad – írja a kiadó portfóliójába tartozó kreativ.hu.

A mostani lépés egy három évvel ezelőtti átalakulási folyamat kiteljesedése. 2013 nyarától összevont értékesítési csapat látja el a kiadó összes termékéhez kapcsolódó sales-feladatokat, illetve az addig az egyes szerkesztőségek alá tartozó tördelési, grafikai feladatokat végző munkatársak is egy csapatba szerveződtek. A három évvel korábbi átalakulás célja elsősorban az értékesítés erősítése volt, illetve az, hogy a kiadó az üzleti partnereit egykapus ügyfélkezeléssel tudja kiszolgálni.

A mostani döntéssel az egyes lapok mellett a kiadói márkát is erősíteni szeretné a kiadó vezetése, így született meg a PPH Media és a friss arculat, amely a jövőben egyfajta ernyőmárkaként funkcionál a kiadó egyes lapjai fölött.

Vándor Ágnes, PPH Media
Vándor Ágnes, a PPH Media ügyvezetője változatlanul betölti a pozíciót

Az integrált értékesítés és egykapus ügyfélkezelés további erősítése, illetve a kiadónk piacvezető szakmai portfóliójának a kommunikálása a mostani név- és logóváltás elsődleges célja. Olyan arculatot szerettünk volna a PPH Mediának, amely kellően felismerhető és megjegyezhető a hirdetőink számára, azonban jól együttműködik az általunk kiadott egyes médiamárkák logójával és arculatával is

– idézik az átalakulás kapcsán Vándor Ágnest, a PPH Media ügyvezető igazgatóját.

A PPH Media a német Süddeutscher Verlag – a Süddeutsche Zeitung kiadója – magyarországi leányvállalata, az egyik vezető szakkiadó Magyarországon. Meghatározó piaci pozícióval rendelkezik az orvosi, a média/marketing, a műszaki, az élelmiszer és gasztronómiai lapkiadás területén, továbbá meghatározó tényező a szállodaipari és idegenforgalmi lapkiadásban. A kiadóhoz tartozik a Kreatív mellett az Élelmiszer, a Turizmus Trend, a Gyártástrend, az Üzlet és Pszichológia, a Business Next, a Tobacco, a Medical Tribune és több más orvosi kiadvány, illetve az ezekhez kapcsolódó weboldalak.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik