Média

Engedély kell a képújságot kísérő rádióműsor közzétételéhez

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2016. 09. 08. 14:18

Hálózatba kapcsolódásnak minősül, ha egy televíziós műsor alatt más rádió adása szól - állapította meg a Médiatanács eheti ülésén, ahol emiatt is kiszabtak kisebb bírságokat, de emellett pedig rádiós pályázatokról döntöttek.

Eheti ülésén a közösségi rádiók hatósági ellenőrzése alapján a miskolci székhelyű Szent István Rádió 95,1 szolgáltatójára 175 ezer forint bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, mert kevesebb magyar zenét, helyi közéleti műsort és több ismétlést tett közzé a szerződésében vállaltakhoz, illetve a törvényi előírásokhoz képest. A budapesti Rádió Q szintén kevesebb közéleti, közszolgálati, kisebbségi, hírműsort, szöveges műsorszámot és a vállalt arculatának megfelelő műsorszámot, valamint több ismétlést tett közzé, mint ami a szerződésében szerepel, illetve a törvény közösségi rádiókra vonatkozó rendelkezése megszab, ezért 60 ezer forint bírságot kell fizetnie.

A gádorosi Progádor TV a képújság műsora alatt május 25-én engedély nélkül vette át a Petőfi Rádió adását, az Őcsény TV pedig szintén a képújság műsora alatt március 25-én a szekszárdi Rádió Antritt műsorát, ezért a Médiatanács a televíziók szolgáltatóit 20-20 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte. A rádióműsor átvétele ugyanis a testület szerint a két médiaszolgáltató hálózatba kapcsolódásának minősül, ami a Médiatanács előzetes jóváhagyását igényli. Az érintett rádióknak nem volt tudomásuk a műsoraik átvételéről, ezért náluk nem állapítottak meg jogsértést.

A grémium vidéki kisközösségi rádiós pályázatokkal is foglalkozott: a karcagi és kiskunfélegyházi lehetőségre beadott mindkét ajánlatot alakilag érvényesnek ítélte a Médiatanács.

Elfogadták továbbá a Békéscsaba 88,9 MHz, a Győr 103,1 MHz és a Szombathely 88,4 MHz médiaszolgáltatási lehetőségekre vonatkozó rádiós pályázati felhívásait. A dokumentumok csütörtöktől a testület honlapján is olvashatók. A Médiatanács közölte: azért döntött a pályáztatás előkészítéséről, mert az érintett helyi frekvenciákon jelenleg üzemelő Rádió 1 Start, Ozone FM, illetve Nyugat Rádió Szombathely 88,4 szolgáltatások jogosultságai jövőre lejárnak.

Támogatást kap egy film

Lukács Csaba filmrendező Ezredvégi emberkereskedelem – családegyesítés fordítóprogrammal munkacímen romániai árvaházakból a kilencvenes években külföldre kerültek gyökérkereséséről szóló dokumentumfilmjének helyszíni forgatásához 830 ezer forintos támogatást ítélt meg a Médiatanács. A pályázó Székely Szeretetszolgálat Alapítvány a Magyar Média Mecenatúra program Escher Károly-pályázatának eheti fordulójában nyerte el a támogatást. A tervezett film egyik fő témája egy most 23 éves, Skóciában élő székelyföldi fiatalember küszöbön álló első találkozása lesz vér szerinti szüleivel.

Hírünk végén nézzen bele a Képújságba 1986-ból:

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind