Média

A Faktor főszerkesztő-tulajdonosa is György Bencével tart az Origóhoz

origo
origo
Hivatalosan is bejelentették, hogy György Bence, a Faktor.hu portált működtető kft. ügyvezetője lesz a New Wave Media tulajdonába került Origo tartalomigazgatója. A Faktor főszerkesztője és egyben tulajdonosa is vele tart, így a tavaly létrejött szerkesztőség irányítását egyelőre megbízott vezetőre testálják.

György Bence
György Bence

Közleményben is megerősítette a New Wave Media azokat a sajtóhíreket, hogy György Bencét nevezik ki az Origo főszerkesztőjének, valamint bejelentették azt is, hogy ugyancsak György Bence látja el a jövőben az Origo-New Wave Média csoport tartalomért felelős igazgatói posztját is.  A TV2 egykori program- és hírigazgatója, aki a kereskedelmi csatornától történt távozása után a cégcsoport a tavaly nyáron létrehozott faktor.hu főszerkesztője volt, az Origo-NWM-nél így nemcsak az Origóért, de a portfóliójába tartozó többi tartalmi portálért is felel: hozzá tartozik a VS.hu, a We Love tematikus oldalak és a Köpönyeg.hu is.

Megbízott főszerkesztő viszi tovább a Faktort

Kiderült az is, hogy a faktor.hu portált működtető Nouvelle Media Kft. ügyvezetője és egyben tulajdonosa, Gábor László is az Origo Mediához igazol, méghozzá ő lesz György Bence helyettese. Ennek ellenére György Bence egy vele most megjelent rövid beszélgetésben azt mondta, hogy nem hagyják magára a faktor.hu-t, mivel az szép látogatottsági adatokkal rendelkezik.

Érdekel a content marketing?

banner_300x250_fiu_nlc_24
Jelentkezz a márciusban induló képzésre!

A kreativ.hu által készített interjúban György Bence úgy fogalmazott, hogy az oldalnak napi átlag 100 ezer látogatója van, “ezt sikeres projektnek gondolom, büszke vagyok arra, hogy a megalkotásában részt vehettem. Remélem az átmenet, amely a távozásunk után bekövetkezik, gyors lesz”. (Az interjúban ugyan nem térnek ki rá, de a látogatóik jelentős része híraggreátorokból és más látogatóterelő oldalakról pénzért vett látogató, legalábbis ezt állítja a 444.hu, ahogy azt is, hogy a Gemius mérése alapján a faktorosok napi átlagos látogatószáma csak 85 ezer körül alakult.)

A beszélgetésből kiderült az is, hogy az új vezetők személye várhatóan egy hónapon belül eldől majd, a szerkesztőség irányítását addig megbízott főszerkesztőként Turi Zoltán veszi át. (Az interjúból az nem derül ki, hogy Gábor László megtartja-e tulajdonrészét a faktor.hu-ban az új helyzetben. Ezzel kapcsolatban megkerestük az érintetteket, amennyiben választ kapunk, arról még beszámolunk.)

Száraz István, az Origo-NWM csoport vezérigazgatója György Bence kinevezése kapcsán egyébként így fogalmazott a kiadott közleményben:

„Az új vezetők kinevezésével az a célunk, hogy ezt a pozíciót megerősítsük, és az Origo legyen a leggyorsabb és legmegbízhatóbb online hírforrás. Cégcsoport szinten a tartalomgyártás folyamatainak racionalizálása, a különböző identitású, karakterű szerkesztőségek összehangolt működtetése az elvárás. Komoly kihívás mindkettő, de meggyőződésünk, hogy György Bence a megfelelő ember erre a feladatra, nem utolsó sorban azért, mert ő már vezetett hasonló nagyságú szervezetet. Köszönettel tartozom Pálmai L. Ákosnak az Origo most leköszönő főszerkesztőjének az utóbbi másfél évben végzett eredményes munkájáért.”

Az Origo szerkesztőségét a Lázár János luxusútjáról szóló cikksorozat miatt távozni kényszerülő Sáling Gergő munkaviszonyának 2014 nyarán történt megszüntetése óta irányította Pálmai L. Ákos.

A feladat: piacvezetővé válni

Kis hal vette meg a nagyot

Az Origo Media Zrt.-t 13,2 millió euróért (hozzávetőleg 4,2 milliárd forintért) vásárolta meg a New Wave Media (NWM) cég a Magyar Telekomtól 2015 decemberében.

Az Origo Media Zrt. eladására kiírt tender utolsó körébe egyébként a New Wave-en kívül a CEMP (többek között az Index.hu és az InfoRádió tulajdonosa), a Central Médiacsoport (ide tartozik a 24.hu-n kívül például a Nők Lapja),  valamint Gattyán György cége, a Docler Media került be.

A New Wave Media Kft. a cégjegyzék adatai alapján 2014 áprilisában jött létre, mindössze 3 millió forintos alaptőkével. A kkv a 2014-es tört üzleti évben a cégbíróságnak benyújtott eredménykimutatás alapján 6 millió forint mérleg szerinti eredményt tudott elérni. A vállalkozás legnagyobb tulajdonosa egy csehországi vállalkozás, a BAWACO INVEST S. R. O. Ezt a cseh céget Matolcsy György jegybankelnök milliárdos unokatestvérének, Szemerey Tamásnak a vállalkozásaként emlegetik a sajtóban. Szemerey egyébként 11 milliárd forint körüli becsült magánvagyonnal rendelkezik. A New Wave Media másik tulajdonosa a We Love Budapestet is alapító Száraz István, aki a Drycom Informatikai Tanácsadó Kft. nevű cégén keresztül szállt be annak idején a VS.hu-t működtető vállalkozásba.

György Bence a vele ma közölt interjúban tervei kapcsán azt monda, azzal bízták meg, hogy piacvezetővé tegye a cégcsoportot, de hogy hogyan, az nem derült ki, mert jelenleg még a stratégiaalkotáson dolgoznak. Arra a kérdésre, hogy vajon miért pont őt kérték fel a feladatra, azt válaszolta, hogy sokat számíthatott a tévés múlt, illetve az online újságírói és vezetői tapasztalat egyaránt közrejátszott benne. Televíziósként piacvezető műsorokért (Tények, Mokka) felelt, nagy létszámú szerkesztőségeket fogott össze. Megemlítette, hogy az Origo nem ismeretlen terep a számára, mivel 2001 eleje és 2003 vége között majdnem három éven át a hírrovat szerkesztője volt.

A Pálmai L. Ákos által felállított szerkesztőségről azt nyilatkozta, hogy szeretne minden egyes munkatárssal személyesen is megismerkedni, erre elegendő időt kíván fordítani, a közös munka során fog kialakulni minden további.

Arra a kérdésre, hogy a két hasonló összetételű orgánummal a jövőben mi lesz, György Bence azt mondta, hogy jól kiegészítheti egymást az Origo és a VS.

A beszélgetésben szóba került, hogy a VS-ben számos olyan munkatárs is dolgozik, akik annak idején a Sáling-ügy miatt hagyták el az Origót. Az ő sorsukat firtató kérdésre György Bence annyit mondott a Kreatívnak:

“Kevés embert ismerek közülük személyesen, de úgy tudom, összeszokott, jól működő csapat dolgozik a VS-nél. A stratégiaalkotásban fontos szerepet szánunk a VS-ben felgyülemlett tapasztalatnak is.”

Az interjú további részében szóba került György Bence és Andy Vajna kapcsolata is, amiről 2015-ben, a faktor.hu indulását megelőzően György Bence azt nyilatkozta, hogy munkakapcsolatban vannak. “Ő megkért engem, hogy vegyek részt egy pilot projektben, amelynek távlati célja egy önálló közéleti televízió létrehozása. Ez megtörtént, de egyelőre a projekt ennyit tartalmazott.” Hogy a mostani kinevezéssel végleg vége-e a TV2-s álmoknak, azt mondta, hogy az a pályaív logikusnak tűnt,

“azt sem mondom, hogy korábban nem szerettem volna, de az élet másképp hozta. Ám, hogy végül így alakult, annak nagyon örülök”.

A 444.hu szerint egyébként Pálmai L. Ákos leköszönő főszerkesztő jó eséllyel a TV2-nél folytathatja karrierjét.

 

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik