Média

Hírlapi kacsa, vagy tényleg eladják a Figyelőt?

hosszu-katinka(430x286).jpg (hosszú katinka)
hosszu-katinka(430x286).jpg (hosszú katinka)
Sok a találgatás, amióta felszámolás alá került a hetilap kiadója. Elmagyarázzuk, mi a helyzet, és megmutatjuk, mit tudtunk meg az állítólagos vevőről és a Figyelő helyzetéről. Hogy ezt megtehessük, kerestük a Mediacity többségi tulajdonosát, a lap főszerkesztőjét, a nemrégiben létrejött Figyelő Centrál Kft. tulajdonosait, valamint a Centrál Médiacsoport tulajdonosát, és beszéltünk Figyelőnél dolgozó újságíróval is.

A Figyelő legújabb lapszámának borítója
A Figyelő továbbra is megjelenik

A hvg.hu egy minap megjelent cikkében azt írta, lehetséges, hogy egy újonnan létrehozott kiadó, a Figyelő Centrál Kft. megvenné a Figyelő című hetilapot. A portál erre lényegében a cég neve alapján következtetett, valamint az alapján, hogy az új cég főtevékenysége médiatevékenység (“Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása”)  a cégbírósági adatok alapján. A cégjegyzék szerint még bejegyzés alatt lévő Figyelő Centrál Kft. alapítótőkéje ráadásul nem kevés, 300 millió forint. A Figyelőt kiadó Mediacity felszámolóját hiába keresték az ügyben.

Nem a Central-csoport van a Figyelő Centrál mögött

Piactársunk cikke nyomán aztán máris újabb folyosói találgatások kaptak szárnyra, mondván, lehetséges, hogy a Centrál Médiacsoport vásárolná vissza az 1957 óta létező hetilapot. (A Centrál Médiacsoport jogelődje, a Sanoma Media Budapest 2011-ben adta el a Figyelőt a Word Communications Kft.-nek, mely időközben Mediacityre változtatta a nevét.) Azonban mint néhány telefonhívás után kiderítettük, a Figyelő Centrál Kft.-nek semmi köze az egyébként a 24.hu-t is kiadó Central Médiacsoporthoz. A Central Médiacsoport, miután megkerestük Varga Zoltánt, a cégcsoport tulajdonos-vezérigazgatóját, ezt ma közleményben is megerősítette, hogy elébe menjen minden további találgatásnak. Ezt írták:

A fent említett cég, nevével ellentétben semmilyen kapcsolatban nem áll a Central Médiacsoporttal, a Central-Funddal és a Centrál Csoport egyéb cégeivel, tulajdonosi körével sem.

Utolértük a Figyelő Centrál kft. tulajdonosát, de…

A cégnyilvántartási adatok alapján a Figyelő Centrál Kft. (bejegyzés alatt) tulajdonosa két magánszemély, Szincsák Anita és dr. Csorbai Hajnalka. Róluk az általunk megkérdezett, a médiapiacra rálátással bíró szakemberek még sohasem hallottak.

A médiapiacon nagy ismertségnek mindenesetre mostanáig nem örvendő két hölgy közül az egyiket, dr. Csorbai Hajnalkát a közösségi médiás profilja alapján sikerült utolérnünk telefonon. Azonban mindössze annyit mondott a 24.hu-nak: sokan keresik a Figyelő kapcsán kérdéssel, de nem kíván nyilatkozni.

A 24.hu még csütörtökön kereste Szincsák Anitát is a cégnyilvántartásban feltüntetett e-mail címen, de egyelőre nem kaptunk választ, így jelenleg nem lehet tudni, hogy milyen tényleges munkákra készül a cég, egyáltalán szándékában áll-e a tulajdonosainak a Figyelőt megvásárolni, vagy valamilyen más tevékenységre hozták létre a vállalkozást. Csorbai Hajnalka a nyilvános LinkedIn profilján egyébként azt írja, hogy az Opten stratégiai igazgatója.

Felszámolás és pereskedés, de a Figyelő megjelenik

A CHIP Magazintól a Norbi Update Magazinig

A Mediacity a Figyelőn kívül is jelentős médiaportfólióval rendelkezik. Ők adják ki az IPM-et, a Családi Lapot, a CHIP Magazin magyar változatát, a Norbi Update Magazint, a Digitális Fotót, a Motorrevüt, a Műszaki Magazint és több más sajtóterméket.

Mindenesetre, még ha az említett kft.-t azért is hozták volna létre, hogy valamilyen módon hozzájussanak a Figyelőhöz, az meglehetősen nehézkes lesz. A jelenleg körülbelül heti 7,5-8 ezer példányban fogyó hetilap kiadója ugyanis egy elszámolási vitából adódóan felszámolási eljárás alatt van, amit vevőként csak kacifántosan lehet megkerülni, és kérdés, hogy megéri-e. Azt egyébként a Figyelő szerkesztőségében dolgozó forrásaitól a 24.hu ugyan megtudta, hogy valóban érkeztek megkeresések a kiadóhoz a lap vagy akár az egész kiadó megvásárlására, de a felszámolási eljárásnak törvényben meghatározott menetrendje van, amit figyelembe kell venni. A felszámolónak össze kell gyűjtenie a követeléseket és a tartozásokat, megállapodást kell kötnie a hitelezőkkel, és bekapcsolódik a folyamatba az adóhatóság is, majd a bíróság tudja a cég megszüntetését vagy normál működésbe történő visszahelyezését elrendelni, ha a tartozásokat a cég kiegyenlítette. Hogy a felszámolási eljárás mikorra érhet véget, azt talán még maga a felszámoló sem tudja, de annyi bizonyosnak látszik, hogy várhatóan még legalább egy-két hónapig biztosan eltarthat az ügy, ha nem tovább.

Eközben ráadásul a Figyelő kisebbségi és többségi tulajdonosai évek óta perben és haragban vannak egymással, a Patika Egészségpénztáras dr. Lukács Marianna és Varga Miklós jogvitája ügyében még elsőfokú bírósági döntés sincs, vagyis akár több évig is folytatódhat a háború. Többek között egyébként a tulajdonosok közötti vita is vezetett el oda, hogy egy mindössze 2 millió forint nagyságrendű szállítói számlát csak késve fizettek ki, amikorra viszont már beérkezett a felszámolási igény a bírósághoz, vagyis már nem lehetett elkerülni a felszámolóbiztos érkezését. (A bíróság 2015 novemberében adott helyt annak a még 2013-ban benyújtott felszámolási igénynek, amelyet a többek között a Figyelőt, valamint az IPM-et, a Családi Lapot és több más médiaterméket is kiadó Mediacity Kft. ellen nyújtott be a cég egyik beszállítója.)

Tehát a felszámolási eljárás miatt hiába lennének egyáltalán vevőjelöltek a cég termékére, jelenleg nincs vásárlási-eladási helyzet, mert ha az eljárás után a bíróság visszaállítja a cég normál működését, a tulajdonosok közötti pernek még akkor sincs vége, és ki tudja, hogy egy esetleges fellebbezés esetén hány évig húzódhat még a Lukács Marianna és Varga Miklós közötti vitás helyzet. Kérdés, hogy akad-e olyan vevő, aki ilyen bizonytalan, pereskedős helyzetben beszállna a cégbe. (A helyzet némiképp a TV2-nél lévő szituációra emlékeztet.)  Azt persze egy esetleges vevőjelölt elvben megtehetné akár már a felszámolás alatt is, hogy nem magában a Mediacityben szerez közvetlen tulajdonrészt, hanem például Varga Miklós kft.-jében, a Hologram V.M. Kft.-ben (azaz a Mediacity anyavállalatában).

A 24.hu telefonon kereste a Mediacity többségi tulajdonosát, Varga Miklóst, hogy megtudjuk, ismeri-e a Figyelő Centrál Kft.-t, illetve szándékában állna-e eladni a vállalkozását, a Mediacityt, vagy akár az anyavállalatát, a Hologram V.M-et, illetve tud-e esetleg ilyen szándékról a kisebbségi tulajdonos oldaláról. Varga Miklós titkárságán többszöri próbálkozásaink alkalmával visszahívást ígértek, de végül azt közölték, hogy Varga Miklós most nem kíván nyilatkozni.

A főszerkesztő nem aggódik

Sikerült viszont utolérnünk a Figyelő főszerkesztőjét, aki azt mondta, hogy a felszámolási eljárás ugyan tudomása szerint jelenleg is zajlik, de a kiadó lapjainak megjelenését ez nem veszélyeztette az elmúlt 3 hónapban. Lambert Gábor, a Figyelő főszerkesztője kérdésünkre azt mondta, biztos benne, hogy a lap talpon fog maradni, semmilyen veszély a megjelenést nem fenyegeti. Hozzátette: a helyzet ugyan összetett, de az immáron harmadik hónapja folyamatban lévő eljárás ellenére a hetilapot változatlanul magas színvonalon állítják elő, és biztos a lap hosszú távú fennmaradásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik