iskola (Array)
Light

Hiába a téli szünet, a diákok is „ledolgozzák” december 24-ét

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 12. 09. 07:01

December 24-e már a téli iskolaszünetre esik, a gyerekeknek azt mégis pótolniuk kell december 12-én, mert a tanítási napoknak igazodniuk kell munkanapokhoz, a munkanap-áthelyezések az iskolákat is érintik. Mivel szombaton a szülők munkát végeznek, így az ő gyerekeiknek az oktatását, nevelését, felügyeletét az iskoláknak biztosítaniuk kell – mondta az InfoRádióban a köznevelésért felelős helyettes államtitkár.

A jogszabályok lehetőséget ad az iskolának ugyanakkor arra is, hogy tanítási szünetet rendeljen el. Ilyenkor vállalja, hogy a kieső tananyagot máskor pótolja, vagy dönthet úgy, hogy tanítás nélküli munkanapot szervez. Utóbbi esetben a pedagógusoknak, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítőknek ez a nap munkanap, csak a tanulók mentesülnek az órák látogatása alól. Mindkét esetben a gyermekek ellátásáról, felügyeletéről az iskolának vagy az óvodának kell gondoskodnia – mondta Sipos Imre.

Ez azokat a szülőket segíti, akik december 12-én dolgoznak. Az iskolák részéről ezt a segítséget meg kell adni, ráadásul a tananyaggal is haladni kell – ez a nap a tanév része. Az önkormányzatok az iskolák fenntartásában ugyan nem vesznek részt, de óvodáikban ugyanúgy biztosítaniuk kell a felügyeletet, mint az iskolafenntartóknak. Az óvodákban is kiadhatják szünetként, nevelés nélküli munkanapként ezt a napot, de ekkor is gondoskodniuk kell a gyerekekről. Ezt az adott óvodának kell megszerveznie – közölte a köznevelésért felelős helyettes államtitkár.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.