Light

Tizenhárom plusz egy dühös ember

A legtöbbünkkel előfordult már, hogy mérges lett. Az a nem mindegy, hogy az ember hogyan kezeli az indulatait. Meg hogy ezt rögzítik-e.

Mai szereplőink akár ét- vagy konditeremben veszítik el annyira a fejüket, hogy tárgyakat hajigáljanak.

Netán a játékkal járó stresszt nem bírják eléggé ahhoz, hogy ne zúzzák szét a számítógépük monitorát. Munkahelyi feszültségnél az eszköz irodai méretű nyomtatóra cserélhető.

Egy a lényeg – mindegyik kivetkőzik magából.

Vannak aztán az igazán az angol birtokában mulatságos jelenetek, amelyek a szövegismeret hiányában is érthetőek, de bőven terem bennük nyelvi poén. Mint például az emberkedő, feltűnően kelet-európai (magyar?) akcentusú tata, vagy a riporterek eseteiben.

Kedvencünk a produkciója elrontásán hisztérikusan kiboruló, önjelölt sztárénekes tinilány, valamint az országúti rendőrjárőr büntetését megtorló sofőr. Egyikük sem éri utol azonban a világháló hőskorából származó szaki videóját, ha dühös emberről esik szó.

Ez a sokak által vitatott hitelességű szösszenet már akkor körbejárt az internetezők között, amikor a közösségi média, a blog vagy a mém fogalma még nem is létezett. Az ilyen jellegű cuccokat bizony kör e-mailben kaptuk, és suttyomban kuncogtunk a munkahelyi dobozképernyők takarásában: otthon még nem volt net…

A felvétel mindent visz, így örömmel látjuk viszont ráadásként!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik