Kultúra

Fény derült végre a Mátrix véget nem érő zöld kódsorainak titkára

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2017. 10. 25. 15:09

Az első film 1999-es bemutatása óta senki nem tudta megfejteni a kódot. A titkot végül maga az alkotó fedte fel.
Korábban a témában:

A kétezres évek tinédzsereinek életét megváltoztató, négy Oscart is zsebre vágó Mátrix függőlegesen zuhanó karakterláncai milliók retinájába égtek be, jelentésüket azonban sosem sikerült megfejteni, hiszen a betűk és számok, valamint a japán hiraganák és katakanák látszólag véletlenszerűen, sőt, néha megfordítva bukkantak fel.

Rajongók és amatőr kódtörők egész sora próbálkozott meg azzal, hogy magyarázatot próbáljanak találni a jelekre – sikertelenül.

Most, több mint tizennyolc évvel az első mozifilm bemutatója után végül maga a jelenetek tervezője, az azóta már egy speciális effektekkel foglalkozó ausztrál cég munkatársaként dolgozó Simon Whiteley libbentette fel a fátylat a rejtélyről.

Kiderült, hogy a japán kapcsolat erősebb, mint ahogyan arra a legtöbben tippeltek volna, hiszen a jeleket

a Japánból származó felesége szakácskönyveiből szkennelte be, szóval nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy közel két évtizeden át autentikus szusireceptek darabjaival szemeztünk a képernyőn.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

The Tesla Semi, the company's electric big-rig truck is seen in this undated handout image released on November 16, 2017.  Tesla/Handout via REUTERS     ATTENTION EDITORS - THIS IMAGE WAS PROVIDED BY A THIRD PARTY.  NO RESALES. NO ARCHIVE.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.