Kultúra

Váratlan fordulattal sokkol az X-akták folytatásának trailere

A 11. évad első előzeteséből kiderül, hogy a folytatásban minden korábbinál személyesebbé fognak válni Mulder és Scully kalandjai.

Meg kell találnom a fiunkat!

— hangzik el Dana Scully (Gillian Anderson) szájából a lent látható trailerben és a legmegdöbbentőbb ebben az, hogy szavait örök társához, Fox Mulderhez (David Duchovny) intézi.

Ugyan a tavaly januárban indult új X-akták minisorozat világszerte leszerepelt, a gyártó FOX tavasszal bejelentette, hogy továbbra is folytatják a kultikus sorozatot, amely jövőre fog visszatérni a tévéképernyőkre. A sorban már tizenegyedik évadhoz a hétvégi New York Comic-Conon debütált az első előzetes, amelyben a kötelező földönkívüliek, szörnyek és őrültek mellett drámából sincs hiány, sőt: az viszi a prímet. Pláne úgy, hogy Scully még egy ilyen szöveggel is sokkolja Muldert (és a rajongókat):

Meg kell őt találnod és meg kell állítanod, még mielőtt poklot szabadít a Földre.

Vajon ezt most a titokzatos gyermekükre érti? Vagy az ismét felbukkanó cigarettázó pasasra?

A kedvcsináló érkezését megelőzően az új évadról annyi derült ki, hogy a legutóbbival ellentétben már nem hat, hanem tízrészes lesz és az évadnyitót, illetve az évadzárót is a sorozatot 25 éve megálmodó Chris Carter írja és rendezi. Ezek az epizódok állítólag a sorozat ufós mitológiáját boncolgatják majd tovább, miközben a közbülső részek ettől a kettőtől független, önálló cselekményűek lesznek.

Az X-akták tizenegyedik évada várhatóan 2018 elején fog startolni a FOX csatornáján.

Kiemelt kép: FOX Television

Ajánlott videó

Olvasói sztorik