Kultúra

Agytumora volt a Grace Klinika sztárjának

A Grace Klinika című tévésorozatban ismertté vált Kate Walsh hétfőn tudatta a nyilvánossággal, hogy 2015-ben agytumort diagnosztizáltak nála – írja a CNN.

Megdöbbentem. Nem az történt, amire számítottam

– emlékezett vissza a pillanatra, amikor az orvosok közölték vele az MRI eredményét.

2015 januárjában Walsh rendkívüli kimerültségben szenvedett. Elmondása szerint hiába ivott meg napi öt kávét, nem tudott ébren maradni, alig tudott koncentrálni, folyamatosan fájt a feje és gyakran elveszítette egyensúlyát.

Fél évvel később, 2015 júniusában ment el kivizsgálásra, ekkora az arca jobb oldali része kissé összeesett.

A színésznőnek agyhártyadaganata volt, amely – akárcsak a koponyaűri daganatokok egy jelentős része – az agyhártyából fejlődik ki, a központi idegrendszert körülvevő hártyás agyburokrendszer egyik rétegéből.

Három napon belül megoperálták és eltávolították a tumort az agyából egy Los Angeles-i klinikán. Orvosai ekkor állapították meg, hogy az öt centiméteres daganat jóindulatú.

Az agyhártyadaganat egyébként a legtöbbször nőknél fordul elő, jóindulatú és lassan növekszik. Kettő, de akár tíz éve is fejlődhetett már Walsh agyában.

Korábban több más híresség, így Sheryl Crow, Elizabeth Taykor és Mary Tyler Moore is agyhártyadaganatban szenvedett.

(kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik