Kultúra

Meghalt a Napló egykori főszerkesztője, Bényei József

83 éves korában hunyt el. Újságíróként, lapszerkesztőként, költőként és színházigazgatóként is ismert volt.

Bényei József régóta betegeskedett, néhány hete a Nagyhegyesi Idősek Otthonában ápolták, ott hunyt el csütörtökön reggel. A Hajdú-bihari Napló egykori főszerkesztője 1979-1990 között irányította a szerkesztőség munkáját – írta a Haon.hu.

A helyi hírportál emlékeztetett rá, hogy előzőleg dolgozott könyvtárosként, népművelőként, illetve 1976–79 között a Csokonai Színház direktora is volt, és jelentős írói-költői munkásságot is folytatott.

Bényei József több elismerést is kapott. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést ítélték neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik