Kultúra

A montreali filmfesztiválon lesz a Hetedik alabárdos világpremierje

Észak-Amerika legrangosabb seregszemléjén fog debütálni a Vékes Csaba rendezésében készült vígjáték.

Magyar világpremier gazdagítja a ma kezdődő 41. Montreali World Filmfesztivál elsőfilmes versenyprogramját. Ugyanis Észak-Amerika vezető nemzetközi seregszemléje fogja először bemutatni az elsőfilmes Vékes Csaba Hetedik alabárdos című alkotását.

A Montreali World Filmfesztivál a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által A-kategóriásnak minősített 15 filmfesztivál egyike a berlini, cannes-i és velencei mozgókép mustrákkal együtt.

A Hetedik alabárdos világpremierje szeptember 2-án lesz az alkotók jelenlétében a montreali Impérial moziban.

Vékes Csaba filmje egy humoros karriertörténet, amelyben a mellőzött színész egy váratlan felkérésnek köszönhetően az „örök statiszta” szerepből a teátrum vezető rendezőjévé válik. Innentől nem csak saját álmaiért, hanem az egész társulatért is küzdeni kezd. A napjaink színházi világában játszódó, szürreális elemekkel tarkított szatírából kiderül, a főhős mit tud kezdeni a számtalan buktatót rejtő vadonatúj megbízatással, és az is, mit szólnak ehhez a kollégái?

A főszerepeket kiváló színészek alakítják: az RTL Klubon futó A mi kis falunk sorozatból, a Brazilokból és Vranik Roland kultfilmjéből, a Fekete keféből is ismert Bánki Gergely és Sárközi-Nagy Ilona, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze. Mellettük olyan elismert színészek játszanak a filmben, mint Nagy Ervin, Bezerédi Zoltán, Ónodi Gábor, Ujlaki Dénes, Mohai Tamás, Murányi Tünde, Kalocsay Mercedes, Ruszina Szabolcs, Majzik Edit, Felhőfi-Kiss László, Dióssi Gábor, Pálos Hanna, Polgár Péter.

Ősszel kerül mozikba az év egyik legőrültebb magyar vígjátéka
A Vékes Csaba rendezésében készülő Hetedik alabárdos egy színházban játszódó humoros karriertörténet lesz.

A film zenéjét az ismert Mohácsi fivérek – színházi rendező és író – állandó alkotótársa, a Szakértők zenekar vezetője, Kovács Márton szerezte, zenei supervisorként pedig a népszerű Žagar együttes oszlopos tagja, Zságer-Varga Ákos működött közre.

A Hetedik alabárdos szeptember 21-én indul a hazai mozikban, de a premier előtt már látható lesz a nyíregyházi Vidor Fesztiválon és a miskolci Jameson CineFest versenyprogramjában.

További információt a Hetedik alabárdosról a film Facebook-oldalán találsz.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik