Nem tagadom, nagyon izgatott lettem, amikor megtudtam, írnom kéne a Bad Religion szombat esti szigetes koncertjéről. Nem véletlenül.
Lelkesedésem nem légből kapott, hiszen gyerekkoromtól kezdve az egész eddigi életemet átszőtte a zenéjük: a 10 évvel idősebb nővérem tinikorában folyamatosan maximum hangerőn hallgatta őket kazettáról a szobájában, aztán amikor én lettem tini, már én hallgattam őket maximum hangerőn a szobámban, de már cédéről és youtuberól. A koncertre természetesen őt vittem magammal (utoljára 2000-ben járt a Szigeten, amit akkor még Pepsi Szigetnek hívtak, és elmondása szerint nem volt ennyi apró ,,flesselős” sátor, de volt helyettük bungee jumping minden második bokor mellett, az emberek meg területi alapon klikkesedtek (pl. az egri arcok külön a miskolciaktól, stb.)
Bár a banda által képviselt értelmiségi-intellektüell kaliforniai punk-rock vonal nem igazán terjedt el hazánkban (talán az angol nyelvű szöveg miatt?), mégis: egyes számok, mint pl. a 21st Century Digital Boy vagy az örökzöld Punk Rock Song azoknak is ismerősen cseng, akik nem túl járatosak a zenekar munkásságában.
Rétegzene vagy sem, az vitathatatlan, hogy a banda több generációra is rányomta bélyegét (remélhetőleg jó értelemben), hiszen az 1980-as (sokak szerint ’79-es) alapításuk óta – a kisebb-nagyobb megszakításokat nem figyelembe véve – aktívan zenélnek. Dalszövegeiket leginkább az erős politika- és a társadalomkritika jellemzi:
Sokan említették már előttem is, hogy a Bad Religion rendkívül jól működik élőben, hiszen nulla előélettel is könnyű felvenni a fonalat, és bekapcsolódni az éneklésbe – ha más nem, hát a jól bevált ,,éó” és ,,woooh”-zásba. Ezt a hangulatot nekem is volt már alkalmam megtapasztalni 2010-ben, egy manchesteri koncertjükön, ahol – már csak az apró teremből adódóan (max. 900 fős kapacitás) is nagyon családias hangulatú, és jól összerakott produkciót láthattunk: egyáltalán nem lehetett érezni, hogy kevésbé profin állnának az előadáshoz.
Kezdjük az elejéről! Majdnem lekéstük a koncertet.
Szerencsére időben, az első szám (American Jesus) közben be tudtunk kapcsolódni, de valami gond volt a hangosítással, így – bár rendkívül jó helyen álltunk – alig lehetett hallani a szöveget, és ezen sajnos később sem sikerült javítani a technikusoknak: volt, hogy egy számot csak a közepén sikerült felismernünk a rossz hangzásnak köszönhetően, pedig mi sem ma kezdtük a szakmát, ha a Bad Religionről van szó, és az elvárásaink sem túlzottak.
Kicsit szomorú volt látni, hogy a legutóbbi találkozásunk óta (tehát 7 év alatt) Greg Graffin teljesen megőszült, viszont a külsejét leszámítva mintha egyáltalán nem fogna rajta az idő: talán egyszer állt meg 3 másodpercre inni két korty vizet, ezt leszámítva végig szólt a zene, ő maga pedig mozgott a színpadon, és az elmaradhatatlan kézjeleiről sem feledkezett meg éneklés közben.
A rossz technikai feltételek ellenére nem csalódtunk bennük és a teljesítményükben, tisztességesen végigpörgették a slágereiket (egészen pontosan 25 dalt), erre nem lehetett panasz. Felcsendültek a klasszikusok: a Punk Rock Song, az I Want to Conquer the World, az Infected, a Stranger Than Fiction, az újabbak közül pedig például a New Dark Ages – ugyanakkor nagy bánatunkra sajnos kihagyták a repertoárból a nagy kedvenceinket, a Struck a Nerve-öt és a Sanityt.
A koncert után megkérdeztem néhány embert, mit gondoltak az estéről:
– Vivien (23) elmondása szerint 14 éves kora óta rajongó, és bár 4 éve Pesten él, csak most sikerült először hallania őket élőben – elégedett volt.
– Andy (39) Ausztriából szintén nagy rajongó, 25 éve jár a koncertjeikre, és bár nem kifejezetten miattuk jött a fesztiválra, nagyon örült, hogy ők is felléptek.
– Edvin (29) Svédországból azt mondta, hogy szereti őket, de csak a végére ért oda – az elöl kialakult elmaradhatatlan pogózást ugyanakkor nagyon élvezte.
– Christofer (21) Spanyolországból pedig azt mondta, hogy nem ismeri őket, de azért tetszett neki a produkció.
A kialakult rajongói réteg a mai napig minden számot kívülről fúj, és olyan erős egységet alkot, hogy nem állhat holmi okostelefon vagy fiziológiai szükséglet a banda és az emberek közé.
