Kultúra
????????????????????????????????????

Meghalt Simon György

24.hu
24.hu

2017. 07. 01. 11:36

A Jászai Mari-díjas színész 94 éves volt.

Elhunyt 94 éves korában Simon György Jászai-díjas színész, érdemes művész szombaton – közölte a művész családja.

Simon György Rákospalotán született 1923. június 21-én.

A Pázmány Péter Tudományegyetemen, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult 1941 és 1952 között. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, illetve a Népművelési Minisztérium munkatársa volt. 1952 és 1954 között a Néphadsereg Színháza, 1954-1958 között a József Attila Színház, 1958-1962 között a kecskeméti Katona József Színház, 1962-1966  között az egri Gárdonyi Géza Színház, 1966-1970 között a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1970-1972 között a békéscsabai Jókai Színház, 1972 és 1985 között pedig a miskolci Nemzeti Színház tagja volt.

1985-ben nyugdíjba vonult. 1960-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, az érdemes művész elismerést 1983-ban kapta meg.

Játszott az 1975-ben készült Az idők kezdetén és az egy évvel későbbi Fekete gyémántok című filmben is.

Forrás: MTI
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.