Kultúra

Saját horrort kap a Démonok között 2 görbe embere

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 06. 15. 10:15

A produkció már a sokadik spinoff lesz a Démonok között-filmek köré épülő franchise-ban.
Korábban a témában:

Immár kétségtelenül rendszerré fejlődött az a hülye szokás a New Line Cinema stúdiónál, hogy külön spinoffokat készítenek a Démonok között-filmekben megismert rémséges figuráknak.

Ezt igazolja a The Hollywood Reporter értesülése is, miszerint zöld utat kapott a legújabb ilyen produkció, amely a Démonok között 2-ben feltűnt görbe emberről szóló The Crooked Man című horror lesz.

Jelenleg ugyan még gyerekcipőben jár, de egy-két dolog már most biztos a produkció kapcsán: a sztoriját pl. a Hollywoodban még nem túl ismert (értsd: eddig még nem tett le semmit az asztalra) Mike Van Waes fogja kidolgozni. A film producerei pedig ismételten azok a Démonok között-horrorok felett is bábáskodó James Wan és Peter Safran lesznek, akik a franchise többi installációját is producerálják.

A 2014-es Annabelle és az idén érkező Annabelle 2, illetve a jövő nyáron mozikba kerülő The Nun (Az apáca) után a The Crooked Man már a negyedik olyan spinoff lesz, amelyet a két Démonok között-mozi valamelyike ihletett. Jelen állás szerint persze még mindig csak az Annabelle-t mutatták be, amely ugyan a nézőket is megosztotta és a kritikusok is lehúzták, anyagilag azonban teljesen megtérült a New Line Cinemának, ugyanis a 6,5 millió dolláros költségvetésére világszerte 256,8 milliót termelt.

Magyarul is a szívbajt hozza rád az Annabelle 2 előzetese
Közeleg a démoni bábu második mozija, melynek első trailerét immár szinkronnal is végignézhetjük.

Érthető tehát a stúdió ambiciózussága, pláne ha figyelembe vesszük, hogy a két Démonok között-filmmel együtt eddig három produkciót számláló franchise már több, mint 900 millió dollárt hozott a konyhára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.