Maga a szinopszis írói is szemlátomást bajban vannak, hogy mit is emeljenek ki a Volt egyszer egy Venice-ből (lásd bal oldali keretesünket), és jobb híján a kutyás szálat domborítják ki, ugyanis a sztori annyifelé tart, hogy nagyon nehéz pár mondatban összefoglalni, miről is szól. A Bruce Willis alakította Steve Ford az a fajta filmes karakter, aki „régen jó zsaru volt, de most már inkább stiklis magánnyomozó”: tökéletesen önsorsrontó figura, aki ostoba helyzetekbe sodorja magát, rendszerint azért, mert szereti a piát és a nőket. Ebből fakadóan újabb és újabb megoldandó ügybe keveredik, amiből alig tud kikecmeregni, bár nagyon nem is törődik vele. Az egész alapsztori egyébként lehetne a Jonh Wick vicces, szörfös, B-filmes verziója is, hiszen itt is egy kutya kavar be legjobban a történésekbe és mozdítja ki a főszereplőt az origóból, de nincs szórakoztató trashfaktora és az egysorosok is zsengécskék.
Karaktere egy idő után olyan, mint a nyílt világú videojátékok főhősei, van egy végeláthatatlan hosszú checklistje, amiről folyamatosan teljesíteni kéne a beeső új missziókat. A gémeres vonalat erősíti, hogy maga a díszlet, Venice Beach (a.k.a. minden tavaszi szünetet töltő amerikai gimnazista ultimate bulizóhelye), illetve annak szereplői olyanok, mintha valamelyik GTA játékból bújtak volna elő.
Viszont hiába az eltúlzott alakok, például a Jason Momoa által életre keltett Spyder nevű drogdíler (így, ipszilonnal), a mániás depressziós John Goodman játszotta szörfboltos cimbi, akitől mindent elperelt az asszony, vagy esetleg Adam Goldberg, aki egy két lábon járó sztereotípiagyűjteményt, „Lou-t, a zsidót” játssza (igen, így hívják a filmben végig), valahogy mégis a legtöbb jelenet nem abszurd, hanem ciki marad.
Az egész film szándékoltan meg van hintve egy nagy adag B-kategóriás bukéval, a történet, krimiszál, a szereplők, a humor, mind ezt húzza alá, de azért ez nagyon távol van az olyan szórakoztató Bruce Willis-filmektől, mint például Az utolsó cserkész. Elsősorban azért, mert megúszós, az akciójelenetek csak mímeltek, a verekedések gyorsan lezavartak, a poénok bénák, a dialógusok nem végigvittek, a sztori pedig a rengeteg plusz szál miatt csapongó.
Egyedül a színészeket nem lehet bántani, ugyanis ők lubickolnak a megírt szerepekben, csak hát a fentebb soroltak őket is lerontják. Még Bruce Willis is oké, aki az elmúlt 20 filmjét nagyjából végigunatkozta a vásznon. Csodálkoztam is, hogy bevállalt olyan dolgokat, amiket azért nem szokott, például végiggördeszkázta a várost anyaszült meztelenül (nyilván sok helyen dublőr helyettesíti, de így is tetemes snitten pucér, megvillantva pömpölőjét). A jelenet rengeteg humorforrást biztosít(hatna), de engem inkább szánakozással vegyes szomorúsággal telített el, hogy a Die Hard keménytökű John McClane-je folyamatosan fordul át önmaga paródiájává és pár éven belül elnyelheti az Adam Sandler-filmek szarós-hányós süllyesztője.
