Kultúra

Már a trailerét is fáj végignézni az új ördögűzős horrornak

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 06. 10. 17:17

Iszonyat durva előzetest kapott a Song of Solomon című produkció, amely máris bejelentkezett az év leggyomorforgatóbb mozija címért.
Korábban a témában:

Az Egyesült Államokon kívül nem túl ismert Unearthed Films nevű produkciós céget és forgalmazót vezető Stephen Biro legújabb agymenéseként készül a The Song of Solomon című horrorfilm, amely a hajmeresztően beteg produkciókat felvonultató American Guinea Pig-sorozat harmadik darabja lesz.

A horrorhoz most kijött első előzetes annyira brutális, hogy arra nincsenek is szavak.

Az AGP-filmekről annyit kell tudni, hogy cselekményüket tekintve nem kapcsolódnak egymáshoz, ugyanakkor mindegyiket Biro írta, rendezte és producerálta. A 2014-es American Guinea Pig: Bouquet of Guts and Gore és a 2015-ös American Guinea Pig: Bloodshock után az idén érkező The Song of Solomonnak sem a történet lesz az erőssége, miután dióhéjban arról fog szólni, hogy egy Mary nevű nőt megszáll egy démon és azt két pap megkísérli kiűzni belőle. Igen ám, csakhogy az ördögűzés enyhén szólva is félresikerül és a sátánfattya valósággal lemészárolja a Katolikus Egyház küldötteit.

Az Unearthed Films produkcióira jellemzően noname színészeket felvonultató The Song of Solomon premierdátuma még nem ismert, mindazonáltal valamikor az év második felében tervezik bemutatni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.