Kultúra

Életrajzi film készül Madonnáról

24.hu
24.hu

2017. 04. 25. 12:27

És már az is megvan, hogy mi lesz a címe a popdíváról szóló produkciónak.
Korábban a témában:

A Universal Pictures stúdió jelentette be, hogy Blonde Ambition címmel életrajzi filmet forgatnak Madonnáról.A Variety értesülései szerint a stúdió Elyse Hollander Blond Ambition című forgatókönyvének jogait vásárolta meg. Tavaly ez a forgatókönyv vezette a hollywoodi “feketelistát” – azoknak az egyébként remek forgatókönyveknek a listáját, amelyekből még mindig nem készült film.

A történet Madonna (teljes nevén: Madonna Louise Ciccone) életébe, pályafutásának kezdeteibe enged betekintést a nyolcvanas évek elején, első albuma, a Madonna megjelenésének idején. A film producerei között szerepel Brett Ratner produkciós cége, Michael De Luca és John Zaozirny is a Bellevue produkciós vállalattól. A szereposztásról és a rendező kiválasztásáról még nincs információ.

A hétszeres Grammy-díjas és kétszeres Golden Globe-nyertes Madonnát a koncertfilmjein kívül már több, mint tucatnyi játékfilmben láthatta a közönség színésznőként (Micsoda csapat, Evita, A második legjobb dolog), de producerként és rendezőként (W.E. – Országomat egy nőért) is bemutatkozott.

Forrás: MTI
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.