Kultúra

King Kong a magyar mozikban is elverte Logant

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 03. 13. 17:30

Még ha nem is nagyon, de a hétvégén többet termelt a Farkas-filmnél a Kong: Koponya sziget, míg A fehér királyt nem nézte szinte senki.
Korábban a témában:

Ezúttal az utóbbi hetekben tapasztaltaknál szorosabb küzdelmet ígért a hazai bevételi lista hétvégéi alakulása, hiszen a regnáló bajnok Logan – Farkas új kihívóként a Kong: Koponya-szigetet kapta meg, amely 82,1 millióval le is győzte a továbbra is szépen termelő és így 62,8 milliót gyűjtő mutánsfilmet.

Az első kettőtől már erősen lemaradva 19,1 millióval zárt harmadikként a korábban egy hétig ugyancsak uralkodó John Wick: 2. felvonás , amely mögé a T2 Trainspottingot megelőzve 12,3 millió forinttal kapaszkodott fel negyediknek Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje, a nagyszerű Testről és lélekről.

A Trainspotting 2 duplán szívott a hétvégén, ugyanis nemcsak a díjnyertes Enyedi-film, de a Koponya szigettel együtt szintén csütörtökön bemutatott Rock csont című animációs film is lenyomta, 11,6 millió forinttal, amely az ötödik helyhez volt elég. Danny Boyle kultuszfilm-folytatása 9,8 millióval lett hatodik.

Sajnos a magát az első tízbe beverekedő két premierfilmmel ellentétben már nem muzsikált ilyen jól a kasszáknál a Dragomán György azonos című könyvéből forgatott A fehér király (előzetes itt), amely négy nap alatt mindössze 3,2 millió forintot kuporgatva az összesített toplista 15. pozíciójáig jutott.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (március 09. – március 12.):

1. Kong: Koponya-sziget – Hétvégi bevétel: 82,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 50.563 néző. Teljes bevétel: 82,1 millió forint. Össznézőszám: 50.563 néző.
2. Logan – Farkas – Hétvégi bevétel: 62,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 44.027 néző. Teljes bevétel: 183,8 millió forint. Össznézőszám: 126.867 néző.
3. John Wick: 2. felvonás – Hétvégi bevétel: 19,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 12.842 néző. Teljes bevétel: 141,8 millió forint. Össznézőszám: 97.987 néző.
4. Testről és lélekről – Hétvégi bevétel: 12,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.902 néző. Teljes bevétel: 34,4 millió forint. Össznézőszám: 27.955 néző.
5. Rock csont – Hétvégi bevétel: 11,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.492 néző. Teljes bevétel: 12,4 millió forint. Össznézőszám: 9.035 néző.
6. T2 Trainspotting – Hétvégi bevétel: 9,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.847 néző. Teljes bevétel: 29,4 millió forint. Össznézőszám: 20.441 néző.
7. Egy kutya négy élete – Hétvégi bevétel: 9,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.692 néző. Teljes bevétel: 181,5 millió forint. Össznézőszám: 136.469 néző.
8. Pofoncsata – Hétvégi bevétel: 8,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 5.767 néző. Teljes bevétel: 84,2 millió forint. Össznézőszám: 59.333 néző.
9. Lego Batman – A film – Hétvégi bevétel: 6,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.936 néző. Teljes bevétel: 134,2 millió forint. Össznézőszám: 95.864 néző.
10. A sötét ötven árnyalata – Hétvégi bevétel: 6,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.314 néző. Teljes bevétel: 348,8 millió forint. Össznézőszám: 256.857néző.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

View through glass, night
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.