Kultúra
Man with long nose isolated on grey wall background. Liar concept. Human face expressions, emotions, feelings.

Szexuális jelentést hordoz az orr – a tiéd milyen?

24.hu
24.hu

2017. 03. 12. 09:00

"A férfiarcon jellegzetesebben kiálló orr és a pénisz közti analógia különböző kultúrákban egyaránt érvényes, és már a néphitben is kialakult." A pszichológus Bagdy Emőke könyvéből matinézunk, érdekes szöveg.
Korábban a témában:

AZ ORR ÉS A SZAGLÁS SZIMBOLIKÁJA

 

Az ember arcberendezését legjellegzetesebben az orra határozza meg. Szagló- és légzőszervünk a jó (illatú) és rossz (szagú) valósággal való kapcsolat kétbejáratú barlangrendszere.

A beszívott levegőnek védett folyosókat biztosít. Gondoskodóan szabályozza a hőfokot és páratartalmat, védi a felső légutakat is.

Az emberi orr a levegőt jelöli, mely a vizeket mozgatja, a fuvallatot, mely a teremtéskor, mint Isten lelke lebegett a vizek felett” – írja H. von Bingen. Utat teremt a légvételhez, „lélek”-zetet, éltető testi-lelki elemeket, hatásokat vehetünk fel ily módon a világból.

Az orr spirituális szempontból is kitüntetett szerv.

Fontosságának és funkciójának megfelelően előkelő helyen, az arc közepén helyezkedik el. A fej kerek vonalából kiemelkedik, megadva az arcél, profil jellegét és harmóniáját.

A fizikai jellemzők – az arcból kiváló, kiemelkedő forma, az előkelő hely középen – pszichikai és karakterbeli azonosságokat is hordoznak. A nagy ember-nagy orr analógia tudatunk mélyén gyökerezik, de empirikusan, számos egyedi esetben is érvényesnek bizonyult. Nagy (de nem hosszú, hanem egyedi karakterű!) orra volt Mátyás királynak, ez jellemezte Leonardo da Vincit, Goethét, Mozartot, Liszt Ferencet, Baudelaire-t stb. Legendás, nem hétköznapi méretű és sajátos formátumú orrukhoz hasonló jelzőkkel illethető tehetség társult.

A nagy orr tekintélyparancsoló mivolta szólít meg bennünket a reneszánsz portréból is:

Frederico Montefeltrének Az urbinói herceg képmása című alkotása szinte hatalmába keríti a nézőt. Rostand Cyrano lovagjának nagymonológja, mellyel a lovag kellemből-szellemből-tehetségből megleckézteti a vicomte-ot nagy orrának (öndicsérő) önbírálatával – a nagy orr irodalmi apoteózisának is tekinthető. „Akinek nem adatott ilyen, az… meg van fosztva

minden lendülettől, / Nemes vonaltól, színes, könnyű kedvtől / Költőiségtől, szikrázó humortól / Hatalmas büszkeségtől, szóval – orrtól.” Sokat idézett zárszava – „Mert magamat kigúnyolom, ha kell / De hogy más mondja, azt nem tűröm el!” – akár a szenzitív személyiségek életmottója is lehetne. (A kórlélektani összefüggésekre később visszatérek.)

A művészetekben, elsősorban a szobrászatban korán felismerték ezt a pszichikai összefüggést. Az etruszkok, majd az őket követő rómaiak használták fel először.

A „görög orr” nemes vonala is szépségideállá vált.

A „hellenisztikus mosolyhoz” pedig nem csupán az archaizálónak nevezett kissé merev mimika, hanem a szép vonalú karakteres orr is hozzátartozik.

Babits Mihály a Szagokról, illatokról írt tanulmányában azt állítja, hogy a szaglás úgy fogadja be az illatot, hogy kifinomultságának és a művészi érzékenység minőségének össze kell függnie:

Kevésbé komplikált érzékenységű naivok orra jellegzetesen fitos, nagy embereké ellenben gyakran nagy és feltűnő alakú… A művészi érzékiség adja meg az előkelőséget…”

Ehhez hozzá kell tennünk, hogy az orr hossza és szaglóérzékenysége közt nincs szignifikáns kapcsolat. A pszichikus szenzibilitással és tehetséggel való kapcsolat pedig nem egyértelmű.

Szexuális jelentést is hordoz az orr. A férfiarcon jellegzetesebben kiálló orr és a pénisz közti analógia különböző kultúrákban egyaránt érvényes, és már a néphitben is kialakult.

Az ősöket ábrázoló melanéziai szoboralakoknál például gyakori a nemi szervek régiójához kapcsolt, csőrszerű orrdísz. Az analógia lelki érvényességét a freudi pszichoanalízisben az „Álomfejtés” tanulmányozása hozza bizonyító közelségbe. Ez az összefüggés vulgarizálódott leginkább a pszichoanalitikus gondolatokból: mintha minden üreges forma női, és minden hosszú, botszerű forma férfi nemi szervet jelentene. Róheim Géza az orr és a pénisz analógiáját mese és mitológiai vonatkozásaiban is kibontotta.

A boszorkányok, a „vasorrú bába” fallikus nők, a „fallikus harapós anyát” szimbolizálják.

Az orr Róheim szerint is pénisz-ekvivalens.

A boszorkány és vasorrú bába nemcsak az orrával jeleníti meg a maszkulinitást, hanem seprűn (hímtagon) lovagolva a „járművével” is. Az orr és pénisz kapcsolat különös felfedezését kaptam ajándékba egy mániás állapotban lévő férfibetegtől, aki Találós kérdés címmel írta (és adta át) az alábbi versikét:

„Fenn is luk, lenn is luk / Mindkettőbe bedugjuk./ Száj és végbél a neve / Homokosok kenyere / Fölötte a kinövés/ Kétlyukú pisztoly, lövés. / Ez az orr. És lenn karó / A nőknek jót akaró. / A nőnek legyen pisze / Csiklócskája kicsike. / Férfi hordjon jó nagyot, / hogy könnyen fogjon szagot.”

A rigmusok – a mániás beteg asszociatív és stiláris szabadosságától eltekintve – bevilágító és értelmes magyarázatot adnak a női és férfi orral kapcsolatos attitűdjeinkre és a mögöttük rejlő szexuális analógiára is. Ahogyan a fellazult kontrollú beteg szellemi produktumában, úgy talán a „törvényen kívüli” (jobb agyféltekei) tudattalan világunkban is egyszerre érvényes a két jelentés.

I love teasing to you!
Fotó: Thinkstock

A női és férfi orral kapcsolatos ízlésmintáinkban is fellelhetjük ezt a mélyen meghatározott attitűdöt.

Az esztétikus formák ízlésmintáira vonatkozó vizsgálatok felderítették, hogy a kerekded, kis orrú, fiatal élőlényeket mindnyájan vonzóbbaknak találjuk, mint például a hosszú orrúakat, különösen az érett vagy idősebb korúakat.

Az életkorral az orr is markánsabbá válik, csontos-porcos részének a kötőszövetekhez való aránya megnő. Ezért az arc először „tiszteletet parancsolóbbá” válik, majd megjelennek rajta az öregkor csúfításai (bibircsók, szemölcs, borvirágos stb.). Az ízlésminta-elemzés szerint a nőknél a kerekdedebb, kisebb orrot kedvelik a férfiak. (Kleopátrának is fitos orra volt.) A férfiakhoz markáns, királyi „sas”-orrot tartunk hozzáillőnek. (Ez az ízlésminta a csikló–pénisz–orr analógia szempontjából is egybevágást, illeszkedést jelez.)

A torz orrformák általában gonosz szándékot hordozó lényekhez, ördögi alakokhoz köthetők.

A képzőművészetben az ördögöt többnyire torzult, nagy orrú lényként ábrázolták. Az ormányszerű orr azonban kivétel. A régi templomépületeken – különösen az azték-maja és hindu kultúrákban – nagy számban fordulnak elő ormányszerű, hajlott orral ábrázolt arcok, mint különleges szakrális képességek hordozói. A maják esőistenüket (Choc), a hinduk Ganésát is ilyen orral ábrázolták. A fallikus orr a megtermékenyítő hatalom, mely magvait úgy szórja szét a világban, mint az elefánt ormánya a vizet. Nem véletlen, hogy elefántormányú szentek népesítik be a hindu Thaiföld (Sziám) templomait, szentélyeit is.

Az orr formája és a lelki alkat között már a korai (hippokratészi-galenusi) tipológiák is kapcsolatot tételeztek fel. (A melankolikus nők orra gyakorta hosszú.)

Kretschmer rendszerében a piknikus alkathoz laposabb, húsosabb, kerekded orr járul, a leptoszomhoz (skizotimhez) pedig hosszabb-hegyesebb. A skizotim az „érzékeny-hűvös,” a piknikus (ciklotim) a „vidám-szomorú” tengelyen helyezhető el. A vidámsághoz a fitosabb orr „illik”, a túlérzékeny, „kifinomultan” reagáló különcökhöz a hosszú orr. A csalódottságot, szomorúságot érzékeltető „megnyúlt az orra”, „lógatja az orrát” kifejezésekben is ezt az empíriát fogalmazza meg a nyelvünk.

Megfigyelték, hogy a humoristáknak ritkábban van kerekded vonalú orra, inkább hosszú, keskeny, érzékeny orrcimpákkal. Ugyanakkor többségük alapvetően pesszimista, érzékeny, diszfóriára hajlamos.

Másokat viszont kitűnően fel tudnak vidítani, a humorral elűzik a kilátástalanság komor felhőit. Valószínűleg önmagukon is (Münchausen-módra) ezzel segítenek. A humor viszont nagy áldás, mivel a reménység állapotát ébreszti, és fokozott endogén opiát termeléssel jár. Segít a szervezetünk is „örülni az életnek”. Ezt az összefüggést saját kutatásunk megcáfolta.

 

PSZICHOARCHEOLÓGIAI SZEMPONTOK

 

A szaglásnak a filogenezisben követhető jelentőségét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Mint lét- és fajfenntartó inger a vízi létből kiszabaduló élőlényeknél kap szerepet, és főként a gerinceseknél, az emlősök világában meghatározó.

A táplálkozásban például a ragadozók szagösvényt követnek (az embernél is „vezető” szerepe van az ételek illatának).

A feromonok a szexuális vonzás kémiai csábítói, például a „kanszennyel” üzekedési kedvet váltanak ki az állatban (embernél a feromonok szerepe hasonló, noha erre vonatkozó tudatos szagfelismerési képességünk nincs).

A bűzkibocsátással való védekezés egyes fajoknál életmentő (például borz, görény, mongúz). (Az embernek is van szaga, az apokrin mirigyek fokozott működése következtében – ez a szag távolodásra készteti a felvevőt.) A territoriális védekezésben (kutyánál, macskánál) a terület körbevizelése a határjelző viselkedés.

(Különös atavisztikus szokás volt a középkorban, hogy az uradalmi határokat az uraság jobbágyainak körbevizeléssel kellett kijelölniük.)

Az utódgondozás szempontjából fontos, hogy az anyaállat szag alapján ismer rá sajátjaira, és megöli az idegen szagú állatot. Domesztikált ösztönei ellenére az embernél is döntőek a korai szagminták. Az újszülött az anya szagát-illatát imprintálja, és már az első 48 órában képes az anyai ruhadarabok illatáról is felismerni az anyját.

Az élővilág fejlődése ellenére a történeti mélységek archetipikus bevésődései hatalmas erők, melyekkel civilizált világunkban is számolnunk kell.

Cute baby boy lying on a bed, held by his mother, snuggling
Fotó: Thinkstock

HUMÁN ÍZLÉSMINTÁK

 

A humán ízlésminta a szagok-illatok terén is kultúrafüggő és jellegzetes, noha a reklámok agresszív uniformizáló hatalmat és befolyást gyakorolnak.

A gyermekhez tejes, meleg karamell illatot kapcsolunk, a kamaszhoz a verejték és testi kipárolgás nehéz szagait. A férfihoz hideg, kemény, tiszta, némileg dohányillatú szagok rendelhetők hozzá, az érett nőhöz a pikáns és bódító illatok. A végzet asszonyának aurája tömény, nehéz, édes, a bujasághoz a rothadás szagát asszociáljuk.

A szentséghez a fűszeres füstöt és a tömjén illatát kapcsoljuk, az ártatlansághoz a liliomét. („Hervadása liliomhullás volt, ártatlanság képe, s bánaté” – írja Vörösmarty a Szép Ilonka című versében.) A liliom és ártatlanság ravasz társítás, kollektív elhárítás jut benne kifejezésre. A liliom illata ugyanis bódító és nehéz, veszedelmes álmot hoz annak szemére, aki beszívja. Az „ártatlanságban” a végzet leselkedik arra a férfira, aki beleszagol a „liliom” illatába.

 

AZ ORRSZIMBOLIKA TÜKRÖZŐDÉSE A NYELVHASZNÁLATBAN

 

Az orr és a szag(lás) jelentőségét fejezi ki az e szervhez és funkcióhoz kapcsolódó jelzők sokfélesége is. Bennük és általuk a helyzetre, de leginkább a másik emberre vonatkozó érzelmi minősítést, értékelést is kifejezünk. Az orr lehet pisze, fitos, turcsi, tömpe vagy tülök, bunkó, bibircsókos, rezes, borvirágos stb. A hóemberhez sárgarépaorr, a bohóchoz krumpliorr illik. A pozitív minősítés felé haladva a királyi, nemes, római, görög, előkelő és sasorr esetében a jelzők tiszteletet fejeznek ki. E jelzők többsége az arcél, a profil megjelölésére is szolgál (nemes, királyi stb.), a megítélés alapját azonban az orr képezi. Az orr jelzői éppoly radikális minősítők, mint a szag (például büdös), mely élesen egyértelmű (elutasító, távoltartást parancsoló), és nem kíván kommentárt.

A bunkó orrból így vált egyszerűen „bunkó”, akit így titulálunk, az lenézett, szociális szempontból nemkívánatos.

Mindennapi nyelvünkben az orr sokféle szólásban, szólásmondásban jelenik meg. Az alábbi néhány példa is elegendő ahhoz, hogy ezt tudatközelbe hozzuk:

A korlátolt ember „az orráig sem lát”, de biztosan „nem lát tovább az orránál”. (A szólás az orr irányjelző szerepét is kifejezi, a „hajóorr”, „orrvitorla” stb. szókapcsolás például innen ered.)

A rátarti, büszke ember „fenn hordja az orrát”, a fennhéjázónak „égig ér az orra”. Az önfejű „csak úgy az orra után megy”. Szerencsére, ha valaki „jó orrú”, „jó szimatú”, akkor megérzi a dolgokat. Akinek „cirmos az orra”, az nem egyenes ember. Aki valamitől undorodik, az „kijön az orrán”. Az önző ember „csak az orráig néz”. Aki „orron fogta magát”, annak már megjött a jobbik esze.

Az éretlen süvölvény, a tacskó gyerek „kis taknyos”, a kamaszodó fiúnak azonban „már az orrában van a szoknyaszag”. Aki megsértődik, az „felhúzza az orrát”, de észre térítjük, ha „az orrára koppintunk”.

Ami nem tartozik másra, azt „nem kötjük senki orrára”. Akit becsapnak, azt olykor „orránál fogva vezetik”, a kárörvendő vagy szemrehányó ember pedig az „orra alá dörgöli” a dolgot a másiknak.

Gyakran mondjuk azt: „Gyere közelebb, ne félj, nem harapom le az orrod!”, de azt is, hogy „ne üsd bele az orrod”, „orrod tőle fokhagymás” (úgyse kapod meg). A csalódott, felsült embernek „lekonyul az orra”, „lógó orral kullog”, olyan, mintha „az orra vére folyna”. Aki fitymál valamit, az csak „fintorgatja az orrát”. Aki elkerül, az „be sem dugja az orrát hozzám”. Aki nehezen keresi a kenyerét, az szinte az „orrával szántja a földet”. Aki haragszik, türelmetlen, az „rövidlélegzetű”, illetve „rövid orrú” – tanítja a Biblia. A héber orr (af) egyszersmind „harag” jelentést is hordoz. Valóban „orrolhatunk” valakire. Jól követhető, hogy a türelmes ember a héberben „hosszú lélegzetű” (Prédikátor könyve 7,8), illetve „hosszú orrú” (Péld. 21,14).

Mondókáinkban is feltűnik az orr. Hol szójátékként (például „csúnyán beszélni tilos, minden szamár orra piros”), hol páros játék kísérő rigmusaként.

Például az óvodás korú gyermekkel édesanyja gyakorta játssza – orrukat összedugva –, hogy: „én is pisze, te is pisze, gyere pisze, vesszünk össze” (és ezt puszi követi). Az érintéses bőrkontaktus, az „eszkimópuszit” követő csók a szeretet közvetlen kifejezése, olyan fokú intimitás, melyet csak az a szeretet engedélyez, amelyben a másik személy „jó szagú”.

 

AZ ORRSZIMBOLIKA NÉPSZOKÁSOKBAN, RÍTUSOKBAN ÉS A MESEVILÁGBAN

 

A népszokások és rituális cselekvések körében az orr leginkább az igazmondással összefüggésben jelenik meg.

A középkorban eredt az a jogszokás, hogy a rágalmazónak bizonyuló ember nyílt színen (például piactéren) az orrát fogva, sokak jelenlétében elismételte a gonosz rágalmat. Innen származtatjuk az „aki orron fogta magát”, annak megjött az esze – mondást.

A gyermek füllentésének feltételezése esetén is az orr megnyomásával/megfogásával „ellenőrzik” a szülők, hogy igazat mondott-e.

A fül/lentés szóban és a puha orr által „jelzett” hazugságban fellelhetjük azt a bölcs népi felismerést, amelyet a nonverbális kommunikáció kutatói is megerősítenek. Az orr és fül mögötti vagy körüli matatás, az orr vagy a fülcimpa babrálása általában valami megtévesztő, nem valós, hamis közléssel jár együtt.

A mesevilágban az orr sokféle kontextusban jelenik meg. A „három kívánság” című magyar népmesében, mely az elvesztegetett, átgondolatlan kívánságok tantörténete, a mögöttes jelentésekben (ismét) tetten érjük a szexuális kívánságokat. A jószívű szegény embernek a tündér – akin segített – három kívánság teljesítését ígérte jutalmul. De mindhiába! Perlekedő felesége a közösen megkívánt kolbászt az orrára varázsoltatta. Ezért harmadik kívánságként ettől kellett megszabadítania férjét. A közösen megkívánt kolbász jobb sorsra érdemes!

Benedek Elek furfangos favágója az ördögök királyának öreganyját, a „vasorrú bábát” először megfosztja a földig érő vasorrától (vagyis a fallikus, „harapós” anyát az agresszív potenciáljától), majd pedig kijátssza az ördögkirályt is, így szegény családjának kincseket szerez.

A ravasz és ügyes cselekedetek, a mágikus rítusok és veszélyelhárító tettek a mesében a teremtő erőre, férfi potenciára utalnak, amely aktív, eredményes és alkotó (kreatív).

Carnival mask in the streets of Frankfurt, Germany
Fotó: Thinkstock

A nagyorrú király című mese főhőse – szüleit megátkozó varázslat miatt – csúf orral született, de szülei eltitkolták rútságát. Egy „kurta orrú vénasszony” (pisze tündér) azonban hozzásegítette, hogy szembesüljön valódi külsejével, és kimondja az őt megváltó, „belátó mondatot”. A belátás varázserővel törte szét azt a kristálypalotát, amelyben fitos orrú királyi kedvesét elzárták tőle a gonosz erők. Az önszeretet elrejtheti testi-lelki fogyatékosságainkat – üzeni a mese –, de a belátás „csodákat művel”. A szép magyar mese (Benedek Elek gyűjtése) akár a pszichoterápia tantörténete is lehetne! Figyelemre méltó a mesében is az ellenvarázs (visszavarázslás, varázsszavak) mágikus, a dolgokat megfordító hatalma, mely a destruktívból konstruktív akciót teremt, a regressziót progresszióvá alakítja.

A szag(lás)nak hatalma van életünkön mind felnövekedésünk során, mind felnőtti lelki működéseink szempontjából.

Korai, primitívérzékelési mód, mely a megkapaszkodási ösztön szolgálatában (is) áll [16]. Az anya–gyerek duáluniót az „átfolyásos azonosítás” (egymásba olvadó szimbiózis) jellemzi, amely a hőorientációra mintázódik. A szaglásos tájékozódás pedig a projekciós mechanizmusoknak az érzékelési modellje. A szag és hő sajátossága ugyanis, hogy az érzékelő és az érzékelt nem válik szét élesen, ugyanakkor a szag erőteljesen motiváló inger, arra ösztönöz, hogy a forrását felkutassuk. A nyomkereső, szimatoló paranoid beteg a szagtájékozódásra regrediál, ennek analógiájára gondolkodik a valóságról. Akárcsak a szag, mely át- és behatol minden közegen – a paranoid pszichotikus regresszióban az idegen befolyás áttör minden közeget, és a „méreg a levegőben van”. A projekció révén a belül megtagadott külsővé válik. A hibás gondolkodási lépések is a szagérzékelés mintájára történnek. Akárcsak a megfoghatatlan és illékony szaginger, mely egy pontból szétdiffundál mindenhová, a paranoid is egy-két jelből következtet a nagy egészre, egy ellenséges rezdülésből az üldözők egész csapatára. Nyomok után kereső, szimatoló, gyanakvó, túlérzékeny és rosszat feltételező alapattitűdjére a „szaglászás” jellemző.

A szaglás – bűzérzés – révén születik meg az undorreakció is. Ami a felnövekedésünk során tabu (például exkrementumok), attól undorodunk, azaz megtanuljuk az averzív reakciót. Az undor jele, hogy rossz szagúnak érezzük.

A lelki rendszerben az elfojtásos elhárítás magába építi az undorreakciót. Az első elhárító fázis (a vágy tagadása, elutasítása) után éppen a kirekesztés (szelektív felejtés) fenntartása érdekében az elfojtotthoz hasonló, vele rokon dolgok is viszolygást és undort váltanak ki. Amiként a tabu érintése tilos, azaz kerülendő, s ahogy a „büdös dolgoktól” távol kell tartani magunkat, úgy az elhárítás a vágyott dolgot büdössé teszi. Ez az elhárítás második szakaszának biztos jele. (A harmadik fázis az elfojtottnak a kerülőutas visszatérése, az álmok, elvétések, elszólások stb. furfangos rejtekútjain.)

Az orr, arcunk felségjelvénye – és a szaglás, a tájékozódásban legkorábban és biztosan vezérlő „orrvitorlánk”, a szó szoros értelmében is középponti helyet foglal el az ember és a világ találkozásának tengelyén, elsősorban az interperszonális kapcsolataink érzékeny és láthatatlan szabályozásában.

 

Bagdy Emőke: Pszichológiai rejtelmek a művészetekben és életünkben

Athenaeum, 2016
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Man on roof with arms outstretched
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.