Kultúra

Nemzetközi díjat nyert Az állampolgár

Vranik Roland filmjének a portugáliai Fantasporto filmfesztiválon ítélték oda az egyik legfontosabb elismerést.

A legjobb forgatókönyv díját nyerte el Az állampolgár a hétvégén zárult Fantasporto filmfesztivál Rendezők Hete (Semana dos Realizadores) programjában.

A forgatókönyvet Vranik Roland rendező és Szabó Iván, az SZFE tanára közösen írta.

Az állampolgár (előzetes itt) egy megrázó szerelmi történet amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát. A Bissau-Guineából származó és 30 éve Magyarországon élő dr. Cake-Baly Marcelo, a miskolci színház színésznője Máhr Ágnes és az iráni Shekari Arghavan főszereplésével készült alkotás a Popfilm produkciója.

A mintegy 200 filmet felvonultató portói filmfesztivált idén 37. alkalommal rendezték meg.

Az állampolgár jelenleg is látható a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

Ajánlott videó

Olvasói sztorik