Ha valaki filmet forgat a magyar néplélekről, adekvát lenne, hogy meg tudja mondani, mi az a magyarság.
Dunakanyar, halászlé…
Erős paprika?
Meg a jó haverok, a jó szomszédok, barátok, szülők, gyerekek. Nem?
Akkor mégsem a Dunakanyar, meg a halászlé.
Én attól érzem jól magam itt, és attól vagyok magyar, hogy ezt a nyelvet beszélem, itt csinálok filmeket, itt van az anyám, a testvérem, a feleségem, meg a gyerekeim és az összes barátom.
Akkor te most jól érzed magad itt.
Igen.
És ez mennyiben köszönhető Az állampolgár sikerének?
Még nincs akkora siker, bár azt mondják. Ez egy fontos film és a film az, nem én. Ha ez valóban úgy ér célba, hogy minden jegy elkel, akkor persze jó kedvem lesz, de épp most lázasodott be a fiam, a lányomat meg oviba kell vinni. Ha gyerekeid vannak, az felezi ezt a jó érzést. Egyfolytában megy a rakkolás. Nem tudod úgy kiélvezni ezeket a dolgokat.
A rakkolás közben hogy találtad ki Az állampolgár alapötletét?
Agyaltam sokat, hogy oké, itt vannak ezek a fekák vagy bármilyen származású külföldiek, de mi a francot csinálnak Magyarországon tulajdonképpen? Ez nem olyan állam, mint Franciaország vagy Nagy-Britannia, ahová özönlik a nép. Magyarország nyelvében és fekvésében izolált, kikötők nélküli ország. 2012-ben még egy ironikusabb, szarkasztikusabb film kezdett el kibontakozni az agyunkban Szabó Ivánnal, de amint egyre mélyebben mentünk bele a kérdésbe – Helsinki bizottság, Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Amnesty Internationel, pszichológusok, bevándorlók, menekültek, oltalmazottak, Menedék Migránsokat Segítő Egyesület – a valóság meghajlítgatta a könyvet, kölcsönhatásba lépett vele, megcsavarta a történetet, kiestek szereplők, bekerültek újak és egy dráma lett a vége.
2012-ben a menekültválság még nem volt napi szintű téma itthon, a filmed elkészülte és a menekülthelyzet mégis találkozott.
Európában van most egyfajta ellenségkép, ami tök természetes. Tiszteletben kell tartani ezeknek az embereknek a félelmeit. Azt a nizzai polgárt, akinek a gyerekén átmegy a kamion, azt meg kell érteni, és ha ez végigsöpör Európában, azt is. Az, hogy az élet a film mögé állt, annak nem örülök, nem ezért csináltam eredetileg ezt a filmet. De azért ne akarjunk visszakerülni a 20-as évekbe, ahol ha valakinek barnább a bőre vagy szakállas, egyből agyonverik.
A köztudatban a menekültek és a bevándorlók közé még mindig sokan egyenlőségjelet tesznek, a filmed viszont egy bevándorlóról szól, aki hivatalos munkavállalóként itt éli az életét. Ezt az egyenlőségjelet fel lehet valaha oldani az emberek fejében?
Szerintem nem ezt kell feloldani. Fel kell ébrednünk és ki kell mondani, hogy Európa és a Közel-Kelet határain egy humanitárius katasztrófa van. Szíriában és egy csomó helyen máshol is, fiatal lányokat rabolnak el, másokat katonának soroznak be, emberek ezrei halnak meg, naponta százak szakadnak darabokra ha felrobban egy bomba, országok lángokban állnak és mindez természetesen online követhető. Erre most nincs megoldás. Európában a politikusok kővel dobálóznak, miközben ötvenezer vízihulla van a Földközi tenger alján. És egyre több lesz. Iszonyú tömegek lesznek a határokon. Annyira kaotikus a helyzet, hogy a legkisebb probléma feloldani az emberek fejében ezt az egyenlőségjelet. Valamit tenni kell, viszont nem kell senkitől elvárni, hogy egyetértsen.
Azt viszont igen, hogy ne kelljen kétmilliárd embernek azon gondolkodnia, miként szökjön be az újvilágba. Nagyon szívesen befogadok mindenkit, de van aki nem. Ezt az irdatlan felborult világot kell megoldani, nem az embert megváltoztatni. A szélsőségeket viszont igen, azoknak térden állva kell könyörögni, hogy nyugodjanak meg.
Kik azok?
Akik tüzet okádnak a menekültekre és azt gondolják, hogy a Sátán költözik be közénk. Ebből sok van, nem csak itthon, egész Európában. Őket meg kell kérni arra, hogy nyugi. Az agresszió és a cinizmus kora lejárt. Az, hogy mi ezen az oldalon érzékenységgel fordulunk ehhez a témához, az tilos a másik oldalon. Szerintem amúgy ez nem csak magyar tematika. Ha ezt a filmet áthelyezed bárhova Európába, tök érvényes lenne. Ebben az integráció kérdésben mindig van egyfajta mission impossible, sajnos soha nem fog igazán sikerülni. A recsegő mínusz 18-ba egy kongói faszi, a gyönyörű óceánpartról mit csináljon itt minden nélkül? Próbálj meg te Algírba arabul alkotmányos vizsgát tenni, keress munkát és keress feleséget magadnak. Nem fogsz tudni száz százalékig integrálódni. A film vége azt próbálja bemutatni, hogy elképzelhető, ez egy örök, reménytelen körforgás. Ha itt elsüllyedt a hajó, megpróbáljuk Ausztriában, ahol a fél ország szélsőjobbossá vált. Ha ott sem, akkor meg elmegyünk Franciaországba, ahol meg Le Penék fognak megdobálni.
Az állampolgár tud segíteni a megértésben?
Abban reménykedem, hogy ez a film érzékenyíteni tud egy picit, megmutatja, hogy a bevándorlók, migránsok, oltalmazottak, egyáltalán az idegen országból jövők is emberek. Nem terroristák, erőszakolók vagy huhogó majmok. Ők is felkelnek januárban mínusz 10-ben, bemennek dolgozni, próbálnak európaiak lenni, amiben van egyfajta reménytelen küldetés. De ha például megszerzik az állampolgárságot, teljes értékű világpolgárrá válhatnak, lesz útlevelük, utazhatnak, jöhetnek-mehetnek bárhol a világon, de van, aki identitástudatból akar állampolgárságot, mert eltűnt a városa, családja, országa, és valahova tartozni akar. Ezt kell megérteni.
