Kultúra

Nem vonul ki Magyarországról a Cinema City

Erről a multiplex hálózat marketing és PR-igazgatója beszélt a MOM Park mozijának bezárását követően.

Tegnap váratlanul kiderült:, hogy a MOM Park elveszi az üzemeltetési jogot a Cinema Citytől, és átadja egy másik cégnek, amely még csak most jön be Magyarországra.

A Cinema City PR- és marketingigazgatója, Buda Andrea az MTI-nek elmondta:

a MOM Park Bevásárlóközpontban, illetve a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központban a mozik üzemeltetése a két cég közötti határozott idejű szerződés alapján történik, illetve történt, mivel a Mammutban tavaly októberben lejárt szerződést nem hosszabbították meg. A MOM-mal hónapok óta folynak a tárgyalások, amelyek egyelőre még nem zárultak le.

Emellett kiemelte: a Magyarországon idén 20. éve működő Cinema City a WestEnd és Campona teljes felújítása után további beruházásokat hajt végre, január 26-án nyitják meg Győrben az új 4DX mozit, és több multiplexet az idén részlegesen vagy teljesen felújítanak.

A kelet-közép-európai régióban a Cinema City mozikat üzemeltető I.T. Magyar Cinema Kft. Magyarországon 19 mozit üzemeltet, amiben még benne van a MOM Parkban működő is. Az MTI megkeresésére az üzletház közölte:

a MOM Park 2016-os felújításának következő fázisaként a mozi is megújul 2017-ben, a munkálatok 2017. január 23-án kezdődnek. Addig is zavartalanul működik a Cinema City, ám ezt követően az üzemeltetetést egy olyan nemzetközi cég veszi majd át, amely Magyarországon eddig nem volt jelen.

A technikai megújuláson túl az eredeti nyelven vetített filmek továbbra is nagy hangsúlyt kapnak – tájékoztatott a MOM Park, hangsúlyozva, a mozi újranyitásáról hamarosan bővebb tájékoztatást adnak.

Mint emlékezetes, a Mammut a Cinema City tavalyi bezárásakor azt állította, hogy december közepén új üzemeltetővel újra nyitnak, ám ez eddig nem történt meg.

Forrás: MTI, fotó: Cinema City

Ajánlott videó

Olvasói sztorik