Kultúra

Széthányják és -vizelik a világ legmagasabb katedrálisát

Az ulmi katedrális homokkő falai nem bírják már sokáig az emberi vizeletet és hányást.

A székesegyház homokkőből épült, amelyet a sav és a lúg is képes feloldani, s így a húgy és a hányás az épület állagát is fenyegeti, részben haszontalanná téve a műemlék épületen zajló felújítási munkálatokat – figyelmeztettek vasárnap a helyi hatóságok.

“Fél éve figyelem, és megint csupa húgy és hányás minden” – fogalmazott Michael Hillbert, az épületért felelős Münsterbau vezetője, aki szerint túlzottan megszaporodtak a rendezvények a dóm körüli téren, de a szervezők sokszor nem biztosítanak elég illemhelyet.

Akit rajtakapnak, hogy a katedrális oldalába vizel, az elvben most már 50 helyett 100 eurós büntetésre számíthat, de a szigorítás nem oldott meg semmit, mivel még egyetlen egyszer sem bírságoltak meg senkit.

(Kiemelt kép: Europress Fotóügynökség)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik