Kultúra

Öt nem túl dicsőséges történet a Titanic katasztrófájának túlélőiről

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2016. 10. 19. 16:17

Az ezerötszáz ember halálával járó tengeri katasztrófáról az elmúlt száz évben rengeteg történet kelt már szárnyra, de vannak olyan sztorik is, amelyekről nem beszélnek.

Bemutatjuk a leghajmeresztőbbeket.

A nő, aki azt hitte, hogy a hajó elsüllyedése az út része

Katherine Gilnagh a hajó süllyedésének kezdetén épp a fülkéjében aludt. Szerencsére rátaláltak és időben felébresztették, majd a mentőcsónakok felé irányították, ahol a vele egy csónakban ülőknek elmondták, hogy evezzenek a legközelebbi hajó felé.

Katherine korábban sosem utazott még óceánjárón, így arra gondolt, hogy bizonyára ez a dolgok rendje. Végignézte az emberek vízből való mentését, és a hajó elsüllyedését, de még mindig nem derengett neki, hogy talán nincs minden rendben:

“Egyáltalán nem fogtam fel, hogy milyen komoly baj történt, egészen addig, míg nem jutottam el ebbe az országba.” – mondta egy negyvenöt évvel később, az Egyesült Államokban készült interjúban.

Most éltem túl egy katasztrófát, és mindenképp csinálnék belőle egy filmet!

A színésznő Dorothy Gibson épp new york-i menedzseréhez tartott, mikor a hajót elérte a végzete. Túlélte a katasztrófát, majd Amerikában partot érve azonnal folytatta az útját az iroda felé, ahol meggyőzte a menedzserét, hogy ez a katasztrófatörténet élete lehetősége, és mindenképp filmet kell belőle készítenie.

Ötletét ne utasították el, így halálközeli élményeiből néhány nap alatt megírta a forgatókönyvet, 29 nappal a hajó elsüllyedése után pedig bemutatkozott a film, a főszerepben természetesen Gibsonnal, aki az élethűség kedvéért

ugyanazt a ruhát viselte, amit azon a sokak számára végzetes éjszakán.

Úgy berúgott, hogy túlélte a jeges vízben

Charles Joughin a hajón szolgáló pékek egyikeként jól tudta, hogy ő csak az utasok megmentése után kerülhet sorra, így szinte kizárt, hogy túlélheti a hajó hullámsírba merülését. Egy ideig segítette csónakba szállni a gazdagokat, és ételcsomagokat nyújtott át nekik, majd visszament a kabinjába, és annyi whisky-t tömött magába, amennyi csak belefért, majd várta a halált. Egyszer csak a magasba emlekedő hajótest csúcsán találta magát, ahonnan a Titanic teljes elmerülésekor a jeges vízbe ugrott.

Három órát töltött az élettel hosszú távon egyáltalán nem összeegyeztethető hőmérsékletű vízben, mielőtt megmentették. Az elfogyasztott alkoholmennyiség nélkül esélye sem lett volna, hiszen némi költői túlzással halálra fagyott volna.

A férfi, akit kirúgtak, mert túlélte

A hajón utazó egyetlen japánt, Masabumi Hosonót a japán közlekedési minisztérium küldte Oroszországba, hogy tanulmányozza a földrésznyi ország vasúti hálózatát. A visszaútba a férfi több angliai megállót is beiktatott, és úgy gondolta, hogy részt vesz a Titanic első útján is, majd Amerikából tér haza.

A hajó süllyedésekor a férfinak természetesen esze ágában sem volt feláldozni a saját életét azért, hogy megmentsen másokat, így megkönnyebbült, mikor meglátta az első, mentőcsónakba ugró férfit. Ő is követte a példáját, de a főnökei, illetve a japán sajtó ezt később nem igazán honorálták:

Hosonót gyávának nevezték, aki elárulta a szamurájok önfeláldozó szellemét, sőt, még a munkahelyéről is kirúgták.

Aki nőnek öltözve úszta meg

H. G. Lowe az utasok megmentésében segédkezett, mikor úgy látta, hogy egy izmos, sálat és szoknyát viselő nő lép be az egyik hajóba. Jobban megnézve aztán felismerte, hogy valójában egy férfiról van szó, aki egyszerűen csak nőnek álcázta magát, hogy előbb hagyhassa el a süllyedő hajót.

A cseles menekülőnek később a személyazonossága is kiderült, sőt, de az ő történetében egyáltalán nem esik szó szoknyáról. A sálat viszont nem tagadta.

A Listverse nyomán

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.