Kultúra

Csodanővel a saját filmjében sem lesz érdemes ujjat húzni

Előzetest és posztert kapott az amazonos mozi, amelyben ő és harcos kolléganői úgy aprítják a katonákat, mint más a tűzifát.

Akárcsak a Csodanőt is a soraiban tudó Az igazság ligája (Justice League) ígéretes teaser trailere, úgy a szuperhősnő önálló mozijának lentebb látható első előzetese is a hétvégén lecsengett San Diego-i Comic-Conon debütált a Warner Brothers stúdió paneljén, amely az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is klassz promóvideókat hozott. A DC szuperhősöket összeboronáló szuperprodukcióhoz hasonlóan a Wonder Woman sem csupán videót kapott, hanem megjelent a film hivatalos posztere is, amely határozottan impozáns lett:

Warner Bros. Pictures
Warner Bros. Pictures

A Wonder Woman cselekményről egyelőre annyit tudni, amennyi az előzetesből lejön. A trailerben látottak alapján az I. világháború idején az amazonok szigetéről, Themüszkiráról az emberek közé érkező Diána hercegnő (Gal Gadot) elsőnek a Chris Pine által megformált Steve Trevorral fog megismerkedni. A férfit korábban még sosem látott harcos leány és az amerikai katona rövidesen egymásba habarodik, miközben a többi amazon is megjelenik majd a modern világban, hogy (nem tudni, miért de) keményen szétcsapjanak a katonák között. A sztori tehát kissé még ködös és kusza, de az akciók mindenesetre jól néznek ki:

A Patty Jenkins rendezte Csodanő 2017. június 2-án fog debütálni az amerikai mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik