Kultúra

Az Egyiptom istenei igazolta a várakozásokat: hatalmasat bukott

Ezért továbbra is a Deadpool az ász az amerikai mozikban. Viszont a stúdiója mesterkedik valamiben.

A Lionsgate 140 millióból készült legújabb szuperprodukciója, az Egyiptom istenei bemutatásának első hétvégéjén hatalmasat bukott, ami nem olyan meglepő, tudván, hogy már az első előzetesek érkeztekor szanaszét szedte mindenki. A csilivili fantasy Gerard Butlerestől, űrgalandférgestül, mindenestül csupán 14 millió dollárra volt jó az észak-amerikai mozikban, ráadásul további 68 országban is csupán további 24 millió zöldhasút kapirgált össze. Persze a stúdiót nem kell sajnálni, ugyanis folyamatosan trükközik az adóvisszaigénylésekkel, vagyis maximum 10-15 milliót buknak csupán a filmen. Ettől persze a fiaskó még fiaskó marad, raádásul nem ez a Lionsgate első bakija, Az éhezők viadala-franchise-zal ugyan nagyot mentek, de a Beavatott-szériát is egy nagy rakás szkarabeusz-kakiként lehetne leginkább jellemezni.

Közben a Deadpool már harmadik hete vezeti a box office-listát, s már 285 millió dollárt gyűjtött. Ez önmagában talán annyira nem is érdekes, de az viszont inkább, hogy a Fox úgy döntött, idén mégsem érkezik a Gambit-film. Reméljük nem azért, mert az infantilis antihős példáját megirigyelvén, a stúdió gyorsan úgy döntött, R-kategóriásítja a Channing Tatum főszereplésével készülő újabb X-filmet. A végén igaza lesz James Gunn-nak, aki a szuperhősfilmek jövőjével kapcsolatban a következőt mondta:

Zöld utat kapnak “a Deadpoolhoz hasonló” filmek – de ez alatt nem a “jó és eredetit” fogják érteni, hanem a “lerobbant szuperhősös” filmeket, vagy “a negyedik fal áttörését.” Hülyére fogják venni a nézőt, ami pontosan az ellentéte a Deadpool hozzáállásának.

A hétvégi listán már megjelent az Eddie, a sas is, amely Michael Edwards-ról, az Egyesült Királyság történetének első síugró olimpikonjáról szól. A film cselekménye szerint Edwards végül kikötött a síugrásnál, amelynek számában aztán sikerült is kvalifikálnia magát az 1988-as olimpiára. Az igaz történeten alapuló alkotás az ötödik helyen nyitott 6,3 millió dollárral, ami nagyjából egyharmada gyártási költségnek. Mögötte hatodik helyen nyitott a szintén új versenyző Triple 9, a korrupt zsarukról szóló film viszont igen felemás kritikákat kapott, így az elért első hétvégi összeg nem is csúfos.

Kiszorult közben a legjobb tízből a Star Wars: Az ébredő Erő, és jövő héten valószínűleg A visszatérő is erre a sorsra jut majd. Érkezik majd a Zootropolis – Állati nagy balhé, amely nagy valószínűséggel már letaszítja Deadpoolt a lista tetejéről, a Támadás a Fehér Ház ellen 2: London ostromának viszont blamaszaga van.

A teljes hétvégi lista (február 26-28.):

1. Deadpool. Hétvégi bevétel: $31.5m Összbevétel: $285.6m Gyártási költség: $58m
2. Egyiptom istenei. Hétvégi bevétel: $14.0m Összbevétel: $14.0m Gyártási költség: $140m
3. Kung Fu Panda 3. Hétvégi bevétel: $9.0m Összbevétel: $128.5m Gyártási költség: $145m
4. Risen. Hétvégi bevétel: $7.0m Összbevétel: $22.7m Gyártási költség: $20m
5. Eddie, a sas. Hétvégi bevétel: $6.3m Összbevétel: $6.3m Gyártási költség: $23m
6. Triple 9. Hétvégi bevétel: $6.1m Összbevétel: $6.1m Gyártási költség: $20m
7. Hogyan legyünk szinglik. Hétvégi bevétel: $5.2m Összbevétel: $39.6m Gyártási költség: $38m
8. The Witch. Hétvégi bevétel: $5.0m Összbevétel: $16.6m Gyártási költség: $3.5m
9. Race. Hétvégi bevétel: $4.3m Összbevétel: $13.9m Gyártási költség: $5m
10. A visszatérő. Hétvégi bevétel: $3.8m Összbevétel: $170.5m Gyártási költség: $135m

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik