Kultúra

Az adósságát mindenkinek le kell rónia a Daredevil új promójában

És természetesen Megtorlós utalgatás is akad.

Végre úgy írhatunk egy közelgő Netflix-sorozatról, hogy a háttérben titokban nem pironkodunk miatta, milyen legális módon juthat el magyar nézőihez, hiszen január 6-a óta már kishazánkban is élvezhető az amerikai on-demand szolgáltató jósága. Azoknak pedig, akik még nem lőtték el a próbahónapjukat, javasoljuk, hogy március 18-ig mindenképpen várjanak vele, hiszen akkor érkezik a Marvel és Netflix első szerelemgyerekének, a Daredevil című sorozatnak a második évada, amelyben már egy újabb kultikus antihős, Megtorló is megjelenik. A szereplő ebben a hangulatos kedvcsinálóban is feltűnik, legalábbis hangban. A promó a kínai újév tiszteletére érkezett, és sok információ nem is derül ki belőle azon túl, hogy a vak igazságosztó munkája még nem ért véget, valamint az adósságát mindenkinek le kell rónia. Na de mit mond Megtorló? Egy hangulatfestő szócskát a végén (mint ismert, nem túl bőbeszédű figuráról van szó):

Ajánlott videó

Olvasói sztorik