Kultúra

Szexelt-e gyerekekkel David Bowie és Mick Jagger?

Neményi Márton
Neményi Márton

ír, fotóz. 2016. 02. 05. 19:40

"Tizennégy éves volt, odajött, hogy leszophat-e. Tetszett ez a nyíltság." A korszak, amikor senki sem szólt a sztároknak, hogy talán nem kéne kamaszlányokat a vécébe vinni - sőt. Minden, amit a baby groupie-król tudni akartál, és még egy csomó minden, amit inkább nem.

Tizenkét évesen vesztette el a szüzességét egy (felnőtt) gitárossal a koncertje után. Egy évvel később már egy másik – sokkal híresebb – punk legendával szexelt, akiben olyan mély nyomot hagyott a “kapcsolat”, hogy huszonöt évvel később (!) konkrétan, a nevén nevezve beleírta egy dalszövegébe:

“Tizenhárom éves volt, amikor vele aludtam, a szülei túl gazdagok voltak, hogy bármit tegyenek, körbebulizta Los Angelest, aztán elragadta egy New York Dolls koncert.”

Na, mi ez, vádirat? Pszichopatológiai esettanulmány? Mocskos bulvárpletyka? Nem, hanem a világ valaha élt leghíresebb groupie-ja, Sable Starr Wikipedia-oldalának eleje. Rögtön az elején szögezzük le: soha egy híres ember sem, akit hírbe hoztak vele, nem tagadta, hogy a kamaszlánnyal – és másokkal – szexelt, maga Starr sem, sőt minden érintett fél büszke volt erre, legfeljebb, ahogy szigorodtak a törvényi és íratlan szabályok, erősödött a gyermekjogvédelem, elkezdtek nem beszélni róla. Úgyhogy rögtön az elején tisztázhatjuk is azt, amiért sok feminista és jogvédő kárhoztatta azokat, akik elérzékenyülve emlékeztek David Bowie-ra: szexelt-e Bowie legalább egy gyerekkel

Igen.

Pedofil volt-e David Bowie?

Nem feltétlenül.

Bármennyire is csábító a kérdést a “hagyjátok békén ezt a szent zsenit, rohadékok!” és a “ti most komolyan egy gyerekeket megrontó szörnyeteget istenítetek?!” kétbites dimenzióban tárgyalni a kérdést, ami történt, az szokás szerint ennél jóval bonyolultabb, vágjunk is bele.

1973-at írunk, a jól fésült, szigorúan ellenőrzött pop-rocknak vége, Elvis alig tud kiszállni a limójából, már amikor nem a hotelszobájában fekszik kómában. Ez a nyílt drogozás, a szex, a tabuk nélküli szövegek kora, Iggy Pop a Stoogies élén rendszeresen előveszi a péniszét a színpadon, az első három sor legnagyobb örömére. A punk ugyan még nem volt sehol, de a zenészek, akik úgy döntöttek, magasan tesznek a szociális elvárásokra, brutális bosszút álltak az évtizedes elnyomásért, a közönség pedig imádta őket.

A hárem az elérhetetlen félisten-imázs része volt a hárem, és valahogy úgy alakult, hogy javarészt korhatár alatti “underage” lányokból állt. A sztárok körül rajzó groupie-k kasztja kitermelte a saját szuperhőseit: Starr, Lori Lighning, Shray Mecham, Queenie Glam; Bowie-t, Iggy-t, Jimmy Page-et, Robert Plantet, Mick Jaggert, Jeff Becket, Marc Bolanat, Alice Coopert pedig egy percig sem kellett győzködni. A korai metáltól és protopunktól a pszichedelikus rockon át a glamrockig mindenféle zenész vitte a lányokat a backstage-be és az öltözőbe a koncertek után (előtt, közben), keresni sem kellett őket, mindig ott voltak a Los Angeles-i Sunset Boulevard legmenőbb klubjaiban.

UNSPECIFIED - JANUARY 01:  Photo of Johnny Thunders  (Photo by Michael Ochs Archives/Getty Images)
Johnny Thunders, Sable Starr

Nem üzletszerű kéjelgés volt: a groupie-k kikérték maguknak, ha lekurvázták őket, múzsaként tekintettek magukra; a klubokban “mutogattuk egymásnak a jövő hangjait a gúny ruháiban”, fogalmazott egyszer Bowie egy interjúban. Hogy mennyire nyílt titok volt mindez, azt jól illusztrálja, hogy a wannabe, a kezdő és a profi groupie-knak saját tinimagazinjuk is volt, Star címmel, amely javarészt ahhoz adott tanácsokat, hogy hogyan közelítsék meg és hálózzák be választott ikonjukat. Természetesen volt benne szépségrovat (az egyik számban például egész konkrét tippeket adtak a házi orrplasztikára), szépirodalom (azaz szexnovellák a backstage-ből) és így tovább – öt számot ért meg, mire a dühöngő szülők szétzavarták a szerkesztőséget. A magazinban megjelent interjúkból mindenesetre kiderül: a lányok előszeretettel fújtak egymásra – legalábbis a saját klikkjükön kívül – és nem tekintették karriernek a groupie-skodást, már csak azért sem, mert a náluk pár évvel idősebb (azaz több, mint tizennyolc éves) lányokat kiröhögték. “Akár ki is ugorhatnának az ablakon, mikor megérkezünk”, mondta egyikük egy ilyen interjúban a húszéves (tehát nagyon ciki) groupie-kra.

A hetvenes évek elején, a glamrock- és diszkóőrület közepette a baby groupie-k körül legendák alakultak. A koronázatlan királynőt, az akkor tizenöt éves Sable Starrt Johnny Thunder, a New York Dolls gitárosa csábította ki a groupie-létből: hazavitte, feleségül akarta venni, állítólag dúlt a szerelem, amíg át nem vette a hatalmat a zenész beteges féltékenysége és heroinfüggősége. Egy abortusz és pár idegösszeomlás után a lányt az együttes másik gitárosa, Syl Sylvain felvágott erekkel találta meg éppen időben; a hatóságok választás elé állították: vagy pszichiátriára vonul, vagy hazamegy. Az utóbbit választotta, de ez nem tartotta vissza, hogy groupie-ként még egy évig randizzon a Heartbreakers egyik tagjával. Legjobb barátnője, Lori Maddox állította: 13 évesen veszítette el szüzességét David Bowie-val. Ezt sosem cáfolta senki. Ahogy azt sem, hogy Lorie addig legyeskedett a Led Zeppelin körül, amíg megakadt rajta Jimmy Page szeme – annyira, hogy a zenész szó szerint lakat alatt tartotta, amíg a “kapcsolatuk” tartott, annyira félt, hogy letartóztatják. Lorie nem bánta – úgy érezte, szerelmes. Miután Page megunta, hetekig őrjöngött, majd többek közt Mick Jaggerrel vigasztalódott.

Sable Starr, Iggy Pop, Lori Maddox

A fenti történetek a mitológia részei, amelyekből úgy tűnhet, mintha felnőtt nőkről lenne szó. Ettől függetlenül – és attól, hogy ebben a zene, szex és drogok fűtötte világban nagyjából mindenki úgy volt vele, hogy “oké, nem feltétlenül helyes, de ilyen hát ez rock and roll a hetvenes években, mit vártál?!” – nem szabad elfelejteni, hogy 13-14 éves lányokról van szó, akik nap mint nap nemi erőszak áldozatai voltak, hiszen jogilag erről volt szó, hiába gondolták úgy, hogy beleegyeztek. “A Whiskey A-Go-Go-ban volt egy bulink, ekkor találkoztunk először Sable Starral”, mesélte Ron Asheton, a Stoogies tagja a Please Kill Me című punklegendákról szóló könyvben. “Édes lány volt. Először Iggy groupie-ja volt, aztán az enyém, aztán megint Iggyé, aztán megint az enyém, aztán a tesómé és megint az enyém. Két részletben nyomtuk a koncertet,

a szünetben meg odajött, hogy leszophat-e.

Teljesen nyílt volt a témában, ez például nagyon tetszett benne. Szóval a koncert második fele előtt leszopott az emeleti férfivécében.”

A popkultúra is mellettük állt. A groupie-k lenge, kihívó öltözködése évtizedekre megihlette a legnagyobb divattervezőket, Cameron Crowe pedig félig viccesen, félig idealizálva, romantizálva ábrázolta őket 2000-ben bemutatott Majdnem híres című filmjében – pedig Kate Hudson karaktere konkrétan kimondta, hogy kamaszlányt játszik.

Kate Hudson a Majdnem híres című filmben

Soha senkinek nem volt baja a baby groupie-jelenséggel, amíg tartott, legfeljebb persze a lányok családjának – már akinek volt. Például azért nem, mert a történeteket eleve a nárcisztikus sztárok és (férfi) haverjaik nézőpontjából ismertük meg, a magazinok meg valahogy nem akarództak pszichológusokat is megszólaltatni. Ahogy teltek az évek, és a rockerek kinőtték a kaliforniai hedonizmust, és a hatóságok is jobban ráálltak a témára, a legendás groupie-k világa felszívódott. A képet csak egy-két már felnőtt fejjel tett nyilatkozatuk árnyalja: mind úgy emlékeznek azokra az évekre, mintha nem is velük történt volna, mintha ők csak az imádott zenészek által kitalált és dróton rángatott figurák lennének. (Ha valakinek erre az jutna eszébe, hogy “ugyan már, pontosan tudták, mire vállalkoznak, nem kényszerítette őket senki”, meg hogy “csak rájuk kell nézni, hát én is simán 18-nak nézném őket”, annak még egyszer leírom: tizenhárom-tizennégy éves lányokról van szó, ezt mindenki tudta róluk, és de, sok esetben igenis kényszerítették őket.)

A kérdés nem az, megtörtént-e: igen, megtörtént, a korszakalkotó életművet maguk után hagyó zenészek (mint Bowie) ugyanúgy önként és egymást bátorítva belekeveredtek, mint a suttyó punkok, bármilyen kényelmes is lenne azt hinni, hogy nem. A kérdés inkább az, mit kezdjünk vele: könyveljük el, hogy “ez egy ilyen korszak volt” (megint: bármilyen kényelmes is lenne) és lépjünk tovább? Nézzünk szembe vele? Kérjük számon utólag? Utóbbihoz mondjuk nem ártana felszámolni a gyerekek elleni mai mindennapos erőszakot – ez pedig sokkal nehezebb, mint őszintén, mégis valahogy tisztelettel belekomponálni David Bowie (vagy, majd ha meghal, Mick Jagger) nekrológjába, hogy hát izé, amúgy gyerekekkel is szexelt, de az régen volt, na.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezõjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.