Kultúra

Görlicék játszottak a háborús Budapesten

24.hu
24.hu

2016. 01. 17. 17:00

A múzsákat lelövik, ugye? címmel indított hatrészes beszélgetés-sorozatot a Politikatörténeti Intézet négyéves I. világháborús projektje keretében, amelynek az idei évben a kultúra a kiemelt témája. Harmadik alkalommal László Ferenc kritikus és Laska Pál filmtörténész volt Csunderlik Péter vendége, akik azt járták körül, milyen volt a hazai zenei élet képe az 1910-es években, és hogyan változtatta meg azt a háború.

A zene az emberiséggel egyidős művészeti ág, amely az első világháború idején is virágzott, sztárok születtek – igaz, ők elsősorban a könnyű műfajt képviselték. A korszak elsőszámú slágergyárosa, Zerkovicz Béla építészmérnökből avanzsált a kuplék, sanzonok és operettbetétek mesterévé.

Hiába nézte le a műveltebb zenei világ a nem túl eredeti és összetett dalait (ami miatt Lopkovicznak gúnyolták), ezernél is több dala nélkül nemcsak az orfeumok, a zenés mulatóhelyek, de a kiskocsmák is elképzelhetetlenek voltak 1914 táján.

Persze a pesti orfeumoknak népszerű operettszerzők is dolgoztak, például Kálmán Imre, aki többek közt az „Én vagyok a Fedák Sári szobalánya” című kuplét is jegyezte. Fedák Sári, az „agrárius primadonna”, aki első átütő sikere, az 1904-es János vitéz után, amelyben ő maga játszotta János vitéz szerepét, a Mura menti Tótszerdahelyen vett kúriát és földet, az ország első számú énekes-színésznőjének számított.

Igazi bulvársztár volt, akinek öltözködése, szerelmi élete, botrányai – például Vidor Pál színházigazgató öngyilkossága körüli szerepe 1906-ban – a lapok vezető sztorijai lettek. A korszak másik nagy énekes sztárja Medgyaszay Vilma volt, aki ugyanabban a Király Színházban játszott János vitézben Iluskát alakította, és aki 1907-től elkötelezte magát a kabaréműfaj mellett. Az I. világháború első éveiben Medgyaszay Kabaré néven futott saját színpada, és Gábor Andortól Babits Mihályon át Ady Endréig sok mindenki írt neki verseket.

A múzsákat lelövik, ugye?

Ezzel a címmel indított hatrészes beszélgetés-sorozatot a Politikatörténeti Intézet négyéves I. világháborús projektje keretében, amelynek a kultúra volt a kiemelt témája. Ez alkalommal László Ferenc történész, kritikus volt Csunderlik Péter vendége, akik azt járták körül, milyen volt a hazai zenei élet képe az 1910-es években, és hogyan változtatta meg azt a háború.

Bartók és Kodály a szárnyaikat próbálgatták

A komolyzenének ilyen értelemben vett sztárjai nem voltak – Kodály Zoltán és Bartók Béla (32, illetve 33 évesen) zenei körökben elismert művésznek számítottak, mindketten a Zeneakadémián tanítottak, de zeneszerzői törekvéseikben még nem értek el áttörést. Bartók, Kodály és Weiner Leó számítottak a zenei tekintélyeinek annak viszonylag szűk körnek, akik 1911-ben megalakították az Új Magyar Zene Egyesületet (UMZE). Azzal a céllal, hogy a kortárs magyar és külföldi zenét ismertessék meg a magyar közönséggel.

Ám Bartóknak még hét évet kellett várnia arra, hogy Budapesten bemutassák a Kékszakállú herceg vára című operáját, amire csak 1918. májusban került sor. Az UMZE ennek ellenére nem tudta áttörni a konzervatív, de a fontos pozíciókat kézben tartó „zenei mandarinok” – és a hazai közönségízlés – falát. A legfőbb mandarinnak egyébként Kodály és Bartók főnöke, a Zeneakadémiát irányító Hubay Jenő számított.

Maga a világháború – mint minden más művészi ágban – kiváltott egy olyan elsődleges hatást, ami megváltoztatta a transzferek irányát. A zenében nem volt példa a filmhez hasonlóan kényszerből kovácsolt erényre, fellendülésre.

Ugyanakkor az 1914-ben meghirdetett francia és angol bojkott az Operaház munkájában komoly dilemmát okozott. Igaz, az Operaház 1914 szeptemberében nem is nyitott ki, akárcsak a Nemzeti Színház.

Olaszok nélkül nem megy

A csonka operaidény csak 1915 márciusában indult meg, mivel mással, mint a Bánk bánnal. Persze Bizet Carmenje nélkül azért ellavírozhatott volna a budapesti opera, hiába volt az a társulat legnépszerűbb előadása. Ám az olaszok 1915. május 23-i hadba lépése már valóban drámai helyzetet teremtett az operában: a budapesti zenei vezetők arra jutottak, hogy élő és holt olasz zeneszerzők – mindenekelőtt az 1901-ben elhunyt Giuseppe Verdi és az akkor 57 éves Giacomo Puccini operái nélkül nem maradna működőképes a magyar intézmény sem.

Az Opera 1900-ban (Fortepan/Schoch Frigyes)

Maga Puccini is igyekezett szalonképes maradni 1915 után is a központi hatalmaknál, amiért aztán kapott támadásokat antantoldalról is. A bécsi megrendelésre készült operettes opera, a Fecske végül csak 1917-re lett kész, mikor bécsi bemutatóról nem lehetett szó, de Puccini a „könnyűzenének” tartott darabot eleve nem akarta Itáliába vinni.

Így végül a semlegesnek megmaradó hercegségben, San Marinóban mutatták be. Ez volt Puccini egyetlen a háború alatt bemutatott operája.

Túl a darabokon, az Operaház zeneigazgatója – nem első külföldiként, hiszen az 1890-es évek elején Gustav Mahler is betöltötte ezt a posztot – egy olasz volt a háború kitörésekor, és maradt 1915-ben is. Többé-kevésbé úgy járt, mint az ügető népszerű angol zsokéinak egy része, felvette a magyar állampolgárságot, így megoldódott a probléma, nem számított többé egy ellenséges ország hadköteles korú alattvalójának.

Még egy akkoriban komoly hírértékkel bíró esemény történt az Operaházban: 1915 áprilisában Wagner zenéje először szólalt meg németül az Andrássy úti intézmény falai között. A Lohengrin címszerepét a berlini opera tenoristája, Alexander Kirchner énekelte anyanyelvén – korábban, ha német vagy svéd vendégszereplő érkezett Budapestre, inkább olaszul énekelt.

Görlicék

A könnyebb műfajokban a háború ugyan beszűkítette a kapcsolatokat, de például annak sem volt akadálya, hogy az I. világháború alatt született darabok közül a legismertebbé vált Csárdáskirálynő 1915-ös bécsi, majd 1916-os budapesti premierjét 1917-ben egy szentpétervári bemutató is kövesse.

Az operett már a század első éveiben is rendkívül népszerű volt a magyar fővárosban – volt egy magyaros és egy „kozmopolitább”, eleve nemzetközi piacra készülő bécsi vonulata. A Csárdáskirálynő, amelyet a háború alatti színházlátogatási düh a magasba repített (a Mágnás Miskával együtt), természetesen nem háborús témájú, habár nem nélkülözte az aktuális utalásokat.

Így az orfeum lányait rendre görlök helyett görlicéknek nevezték, amivel a keleti front 1915-ös fő sikerére, a gorlicei áttörésre utaltak, és emlegetnek ételhamisítást is, ami a hadiszállítások állandó botránya volt.

Sőt, azt a tényt, hogy a behívó, a katonai engedelmesség ironikus színben jelenik meg a történetben, a háborús körülmények közepette komoly rosszallással is fogadták.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BELGRADE, SERBIA - MAY 27: Leonardo (C) of Partizan celebrate with the fans after the final match of Serbian Cup between Fc Partizan and Fc Crvena Zvezda on May 27, 2017 in Belgrade, Serbia. (Photo by Srdjan Stevanovic/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.