Kultúra

Pere visszásságaival foglalkozik az új O.J. Simpson-sorozat

Muchichka László
Muchichka László

Ügyeletes jó zsaru. 2015. 12. 03. 12:14

Az egykori NFL-játékos máig felkavaró tárgyalását a jogászok szemszögéből ismerhetjük meg. Itt az első trailer.

Már 20 éve annak, hogy bejárta a sajtót O.J. Simpson pere, amely során ex-feleségének és annak új párjának meggyilkolásával gyanúsították. Hiába szóltak azonban valószínű bizonyítékok ellene, a nagy tévéállomásokon szappanopera szerűen közvetített tárgyalássorozaton Simpsont végül felmentették. Az ügy kellőképpen sok érzelmet vált ki még napjainkban is a közvéleményből, így az American Horror Story-t készítő FX csatorna pont ezzel az esettel indítja útjára új antológiasorozatát, az American Crime Story-t, amelynek első évada ezért a The People v. O.J. Simpson alcímet viseli. Az alkotók a későbbiekben szintén egy ismert, sokakat érdeklő per kulisszáiba kívánják kalauzolni a nézőt.

A sorozatot Ryan Murphy (Glee, Kés/alatt), az American Horror Story írója rendezi, míg az egykori legendás NFL-játékost Cuba Gooding Jr. alakítja majd, de mellette feltűnnek még olyan ismert színészek, mint John Travolta, Sarah Paulson, David Schwimmer, Courtney B. Vance, Connie Britton vagy Selma Blair. Az első évad, amely 2016. február 2-án érkezik a tévé képernyőjére, 10 epizódban meséli el a per történetét.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.