Kultúra

Val Kilmer már tuti benne lesz a Top Gun 2-ben

Ez pedig kedvet adhat Tom Cruise-nak is, hogy beszálljon a projektbe. Már forgatókönyv-kezdemény is van.

Tony Scott 1986-ban készített klasszikusáról már régóta pletykálják, hogy folytatást kaphat, de 2012-ben bekövetkezett halálakor úgy tűnt, vakvágányra kerül a filmterv. Aztán jött Jerry Bruckheimer, akinek produceri pályafutásában legalább annyi jó (A Karib-tenger kalózai, Bad Boys, A sólyom végveszélyben), mint ahány arcpirító film (A magányos lovas, Kenguru Jack) is jelen van, és felkarolta az ügyet. Most végre sikerült elérnie, hogy az egyik egykori főszereplő, Val Kilmer visszatérjen, aki ráadásul úgy bólintott rá a szerepre, hogy a forgatókönyvet sem olvasta. A felkért Peter Craig-Justin Marks szerzőpáros ugyanis egyelőre csak keretsztoriig jutott, amely a modern hadászat legújabb csúcsvívmányairól, a drónokról szól majd, viszont a két egykori főhős bizonyíthatja, a klasszikus „rosszfiú” pilótáknak továbbra is helye van a seregben. Jerry Bruckheimer abban bízik, hogy Kilmer érkeztével Tom Cruise is szívesebben lenne nyitott egy osztálytalálkozóra.

Forrás: Comingsoon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik