Kultúra

Itt van az első fotó A majmok bolygója 3 forgatásáról

A hivatalosan War for the Planet of the Apes címet kapó produkció munkálatairól máris egy igen érdekes felvétel jelent meg.

A napokban vette kezdetét a 2011-ben A majmok bolygója: Lázadással indult szériát trilógiává bővítő War for the Planet of the Apes (kb. A majmok bolygója: Háború) forgatása, amit az első részt és a tavalyi A majmok bolygója: Forradalmat is levezénylő Matt Reeves rendez. A munkálatokról is éppen ő osztotta meg Twitteren az első képet, mely máris kapcsolatot mutat a legelső, 1968-as A majmok bolygójával, hiszen a tengerpart és a lovon ülő beazonosíthatatlan figura kísértetiesen emlékeztetnek a Charlton Heston főszereplésével készült eredeti egyik legendás momentumára. Ez persze egyáltalán nem véletlen, hiszen az új franchise-ról a készítők már négy évvel ezelőtt elmondták, hogy a klasszikus film előzményeit, vagyis a majmok hatalomra jutásának történetét fogják elmesélni. Az alfa hímből lett hadvezér Caesar szerepében visszatérő Andy Serkis mellett a szintén majmot játszó Steve Zahn, illetve Woody Harrelson lesznek a főszereplői a War for the Planet of the Apes-nek, amely 2017. júius 14-én kerül majd az amerikai mozikba.

Íme, az 1968-as alapfilm kultikus jelenete, melyre az új forgatási fotó is emlékeztet:

Forrás: Slashfilm

Ajánlott videó

Olvasói sztorik