Kultúra

Hatnapos fesztivál lesz idén az Anna-bál

anna-bal(1)(960x640).jpg (Array)
anna-bal(1)(960x640).jpg (Array)

Az operaelőadások és a prímásverseny mellett szívhalászatot is rendeznek Balatonfüreden.

Hatnapos fesztivált szervez Balatonfüred a 190. Anna-bál köré. A rendezvényt július 21. és 26. között rendezik meg. A város polgármestere elmondta: ez Európa egyik legrégebbi bálja, a megrendezésével a reformkori hagyományok őrzése a legfontosabb cél. Idén is megválasztják az Anna-bál szépét, akit a hagyományok szerint másnap délelőtt lovashuszárok kíséretével, sétakocsikázáson mutatnak be a nagyközönségnek.

Bóka István polgármester elmondta: az idei programok között lesznek operaelőadások a Magyar Állami Operaház művészeinek közreműködésével és kétnapos prímásverseny is, melyet idén a fiatal, 16-35 év közötti, klasszikus cigányzenei hagyományokat követő hegedűsöknek írnak ki.

A bál előestéjén szívhalászatot is tartanak: a Jókai motoros hajó fedélzetéről hálókkal próbálják a részt vevő hölgyek a vízen lebegő, fából készült szíveket kihalászni. A szívhalászat fődíjasa kísérőjével a jövő évi bál vendége lesz.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok hamar országos hírűek lettek, olyan hírességek is részt vettek rajta, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Jókai Mór vagy Blaha Lujza. A két világháború között megkopott a bál fénye, a reneszánsz 1954-ben kezdődött – a színhely előbb a Balaton étterem volt, majd 1957-től a mai Anna Grand Hotel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik