Kultúra

Legendás darabbal indít a Szentendrei Teátrum

Mácsai Pál egy polgárpukkasztó abszurdot rendezett.

Az Örkény Színház és Szentendre közös produkciójával, Alfred Jarry Übü király című darabjával indul pénteken a Szentendrei Teátrum és Nyár programsorozata – mondta Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Szentendrei Kulturális Központ és a Ferenczy Múzeum vezetője az MTI-nek.

Az idén 45. évadát kezdő szentendrei nyári színház másik kiemelkedő eseményeként Anat Gov Happy Ending című zenés darabjának magyarországi bemutatóját említette, amely július 25-étől öt estén lesz látható.

A Mácsai Pál rendezte Übü király-előadással kapcsolatban kiemelte, hogy a 118 éve íródott “polgárpukkasztó abszurdban” olyan színészek lépnek majd színpadra, mint Csuja Imre, Kerekes Éva, Nagy Zsolt vagy Gyabronka József, míg a Gergye Krisztián rendezte Happy Ending főszereplői Hernádi Judit, Margitai Ági, Hegyi Barbara, Bánfalvy Eszter és Fekete Ernő lesznek.

A nyár folyamán a közönség a Nemzeti Színház vendégjátékát is élvezheti, amelynek társulata Tamási Áron Vitéz lélek című színművét mutatja be, míg a Békéscsabai Jókai Színház Neil Simon és Marvin Hamlisch Kapj el! című zenés komédiáját, Apáti Miklós K und K (Karády katonái) című zenés víziójátékát, valamint a Kolozsvári bíró című gyerekelőadást hozza el Szentendrére. A nagyszínpadi előadások sorát Bill Manhoff Bagoly és cica című komédiája zárja Jordán Adéllal és Szabó Kimmel Tamással a főszerepben – tette hozzá.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton elmondta, hogy a színházi előadások fő helyszíne a városháza barokk épületének udvara lesz, de a Ferenczy Múzeum gyönyörűen felújított 19. századi, klasszicista kúriaépülete is teátrummá változik, udvarában kerül színre a Tisztelt hazudozó! című darab Jordán Tamással és Molnár Piroskával a főszerepben, a Szabó Magda önéletrajzi ihletésű műveiből idéző est Nagyváradi Erzsébet és Gerendás Péter tolmácsolásában, valamint Csákányi Eszter zenés estje, de nyáresti operettgála és olasz dalest is várja a közönséget.

Az előző évekhez hasonlóan társművészeti események is kísérik a színházi programokat. A MűvészetMalom egyedi hangulatú udvarán Palya Bea, Horgas Eszter és a Talamba együttes koncertjét, valamint dzsesszestet is élvezhet a közönség, és ugyanitt ad jubileumi koncertet a negyvenéves Vujicsics együttes Szörényi Leventével.

A “festők városában” számos izgalmas kiállítást is láthatnak nyáron a látogatók, köztük a Ferenczy Múzeum Czóbel, egy francia magyar című tárlatát a MűvészetMalomban. A kétszáz – külföldi gyűjteményből, valamint magyar magángyűjteményekből érkezett – festmény között Magyarországon ritkán vagy soha nem látott, sőt frissen előkerült alkotásokat is találhat a közönség, és a Szentendrei Teátrum pénteki és szombati előadásaira szóló jegyekkel aznap 20 óráig ez a kiállítás is megtekinthető – hívta fel a figyelmet Kálnoki-Gyöngyössy Márton.

A kisgyermekes családokat vasárnap délelőttönként zenés, bábos és élőszereplős gyermekelőadások várják a Dunaparti Művelődési Ház kertjében, amely hétvégenként este a fiatalok találkozóhelyévé változik az ElevenKert jóvoltából, ahol alternatív zenei és dzsesszprogramokat kínálnak.

A Szentendrei Nyár gasztronómiai programjai közül az igazgató a pénteken kezdődő, háromnapos sörfesztivált és az augusztus 29-31-i bor- és gasztrofesztivált emelte ki. A nyár utolsó hétvégéjén – immár kilencedik alkalommal – a Szentendre éjjel-nappal nyitva fesztivál keretében késő éjszakáig programok sokasága várja a vendégeket Szentendre belvárosában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik