Nagyvilág

74-en haltak már meg pestisben

Nem terjedt át a madagaszkári pestisjárvány a Seychelles-szigetekre - jelentette be szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) miután kiderült: negatív lett a Seychelles-szigeteken pestisgyanúval kezelt emberek tesztje.

Seychelles-szigeteki egészségügyi tisztségviselők több mint egy hete jelentették be, hogy az előzetes vizsgálatok alapján pestist diagnosztizáltak egy 33 éves helyi lakosnál röviddel az után, hogy visszatért Madagaszkárról, ahol már több mit hetven halottja van a járványnak.

A WHO azonban szerdán jelentette, hogy a párizsi Pasteur Intézetbe elküldött minták mindegyike negatív eredményt hozott.

Ibrahima Soce Fall, a WHO egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó helyi irodájának vezetője ugyanakkor elmondta, hogy együttműködnek a helyi egészségügyi hatóságokkal annak érdekében, hogy csökkentsék a járvány átterjedésének veszélyét a Seychelle-szigetekre, valamint fokozzák a felügyeletet és a készültséget.

A madagaszkári katasztrófaelhárítási ügynökség keddi adatai szerint szeptember eleje óta 74-re nőtt a pestisjárvány halálos áldozatainak száma a dél-afrikai szigetországban, és több mint 800 megbetegedést regisztráltak. A betegek csaknem 75 százaléka, 600 ember szenved a járvány emberről emberre terjedő formájában, a tüdőpestisben, amely kezelés nélkül 24 óra alatt halálhoz vezethet.

Az AP amerikai hírügynökség szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a járvány kezd átterjedni a ritkán lakott vidéki településekről Madagaszkár nagyobb városaira is.

Évente átlagosan mintegy 400 pestises megbetegedést jelentenek Madagaszkáron, többségében bubópestist. A betegségnek ezt a fajtáját bolhák terjesztik.

A WHO korábban másfél millió adagnyi antibiotikumot küldött Madagaszkárra a betegség kezelése és további terjedésének megakadályozása céljából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik