Nagyvilág

Katalónia: 761 sérült, videón a brutális rendőri fellépés

A katalánok szerint a rendőrség túlzott erőszakkal lép fel, a spanyol kormányfőhelyettes azt mondta, mielőbb véget kell vetni ennek a bohózatnak.

Katalán tisztviselők szerint összesen 761 ember sérült meg vasárnap, amikor a rendőrség próbálta megakadályozni a spanyol kormány által alkotmányellenesnek tartott függetlenségi népszavazást – írja a BBC.

A rendőrség sorra járta a szavazóhelyiségeket, fizikailag akadályozta meg a voksolást, elkobozta a szavazólapokat és az ezeket gyűjtő dobozokat. A rendőrség vonulását több helyen tömeg próbálta megakadályozni, az egyik helyszínen tűzoltók sorfala állta a rohamrendőrök útját.

A régió fővárosában, Barcelonában a rendvédelmi erők gumibotokat és gumilövedéket is bevetettek.

A szavazás este nyolc órakor véget ért, a katalán kormány szóvivője azt mondta, akik még ebben az időpontban is a szavazóhelyiségben tartózkodtak, még leadhatták voksokat. Akár mi is lesz a referendum végeredménye, nem valószínű, hogy Katalónia függetlenségét akárcsak egyetlen uniós tagállam is elismerné.

A spanyol kormányfő esti sajtótájékoztatóján kijelentette: ma nem volt önrendelkezési népszavazás Katalóniában.

Megbukott egy folyamat, amely csak arra szolgált, hogy elhintse a megosztottságot, szembeállítsa az állampolgárokat, és nem kívánt helyzeteket provokáljon. Csak arra szolgált, hogy súlyos kárt okozzon az együttélésnek, amit minél előbb el kell kezdenünk helyrehozni

– fogalmazott Mariano Rajoy.

Bejelentette: kezdeményezi, hogy a spanyol parlament pártjaival közösen értékeljék a helyzetet.

Több vezető külföldi politikus elítélte a rendőri erőszakot és párbeszédre szólította fel Spanyolországot és Katalóniát vasárnap az erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás láttán.

Felelősség és bohózat kérdése

Felelősnek tartjuk Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt és Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminisztert a Katalóniában történtek miatt

– idézi az MTI Jordi Turull katalán kormányszóvivőt, aki szerint a spanyol rendőrök és csendőrök fellépése nem felel meg az arányosság elvének. Arra kérte a sérülteket, hogy tegyenek feljelentést.

A spanyol miniszterelnök-helyettes kijelentette, nem történt népszavazás, sem ahhoz hasonló. A biztonsági erők teljesítették az igazságszolgáltatás rendelkezéseit, és arányosan cselekedtek

– jelentette ki Soraya Sáenz de Santamaría. Hozzátette: ennek a bohózatnak a folytatása nem vezet sehova, és felszólította a katalán vezetést annak azonnali befejezésére.

A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint kilenc rendőr és két csendőr szenvedett sérülést az összecsapásokban, amelyek nemcsak Barcelonában zajlottak, hanem más városokban, például Tarragonában és Lleidában is.

Tüntetések az egység mellett

Közben több spanyol városban tüntettek a spanyolok egysége mellett. Zaragozában a helyi rendőrség adatai szerint mintegy hatezer ember vonult utcára spanyol zászlókat lobogtatva kiabálták:

Spanyolország az Katalónia, Katalónia az Spanyolország.

Spanyolország fővárosában százak tüntettek, és nemzeti zászlókat lengetve követelték az alkotmány betartását. Állásfoglalásuk szerint a függetlenségi népszavazást nem lehet megtartani. Már szombaton délután is ezrek vonultak utcákra szerte Spanyolországban, hogy tiltakozzanak a népszavazás ellen.

(Kiemelt kép: JOSE JORDAN / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik