Nagyvilág

Dél-Korea szerint nem lesz háború

Mun Dzse In dél-koreai elnök csütörtökön elutasította a háború lehetőségét a Koreai-félszigeten, mondván, az Egyesült Államok beleegyezett, hogy Szöul hozzájárulása nélkül nem indít katonai akciót Észak-Korea ellen.

“Bizton állíthatom, hogy soha többé nem lesz háború a Koreai-félszigeten”, jelentette ki a májusban megválasztott Mun Dzse In a hivatalba lépésének századik napja alkalmából tartott sajtókonferencián. Az Egyesült Államok és Donald Trump amerikai elnök beleegyezett abba, hogy megbeszél Dél-Koreával minden lehetőséget, hangsúlyozta az államfő.

Nem zárta ki ugyanakkor annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok esetleg a Koreai-félszigeten kívül hajt végre katonai akciót. Hozzátette: meggyőződése, hogy Washington erről előzetesen konzultál majd Szöullal.

Mun Dzse In arról is beszélt, hogy a párbeszéd újraindítása érdekben fontolóra venné egy különmegbízott Észak-Koreába küldését, ha a kommunista rezsim felhagy a rakéta- és nukleáris tesztjeivel. Hangsúlyozta: Washington és Szöul szoros kapcsolatban áll egymással az észak-koreai nukleáris fenyegetés miatt, és közös álláspontjuk, hogy szankciókra, nyomásgyakorlásra van szükség Phenjan provokációinak, valamint nukleáris programjának megfékezéséhez, a kommunista ország tárgyalóasztalhoz kényszerítéséhez.

Trump újra figyelmeztette Észak-Koreát
Ugyanakkor az amerikai elnök “lehetséges katonai akciót” emlegetett Venezuela ellen,

Mun Dzse In szerint Donald Trump korábbi nyilatkozata, amelyben “tűzzel és haraggal” fenyegette meg Phenjant, a rezsimre gyakorolt nyomás fokozását célozta, nem feltétlenül annak jelzése, hogy az amerikai elnök eltökélt lenne egy katonai megoldásra.

Mun Dzse In beszédében ugyanakkor kiemelte: Észak-Korea azzal lépne át minden határt, ha interkontinentális ballisztikus rakétáira nukleáris robbanófejeket szerelne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik