Nagyvilág

Szex után halálra késelte a nőt, mert megtudta, partnere férfinak született

Az amerikai haditengerészet egykori tagja majdnem 200-szor szúrta meg áldozatát.

Negyven évig tartó börtönbüntetésre ítéltek az amerikai Mississippi államban egy 23 éves férfit, aki egy hotelszobában lemészárolta partnerét, miután megtudta, hogy transznemű – jelentette a helyi sajtó.

Az amerikai haditengerészet egykori tagja csütörtökön vallotta bűnösnek magát hirtelen felindulásból elkövetett emberölésben. Ezzel egy, az ügyészséggel kötött vádalku értelmében megúszta, hogy augusztusra ütemezett tárgyalásán halálra ítéljék.

Dwanya Hickerson tavaly júniusban ölte meg a kórházi nővérként dolgozó, 25 éves Dee Whighamet egy szállodai szobában, St. Martin városában. A férfi a bíróság előtt elmondta: ekkor találkozott először személyesen Whighammel, akivel előtte több hónapon át chatelt.

Miután találkoztak, egyenesen a nő szállodai szobájába mentek, ahol Hickerson elmondása szerint análisan közösültek. Whigham ezután mondta el neki, hogy transznemű, és születésekor még férfi volt. Hickerson ekkor elmondása szerint teljesen elveszítette a fejét, és állítása szerint nem igazán emlékszik arra, hogy pontosan mi is történt.

A Whigham testén elvégzett boncolás eredményei szerint a tengerész 190 alakommal szúrta meg partnerét, akinek főleg az arcán és a nyakán voltak sérülések – írta a Sun Herald. Emellett háromszor is átvágta a torkát. Ezután lezuhanyozott, majd véres ingét a nyaka köré tekerve elhagyta a szállodát, a hotel biztonsági kameráinak felvételei szerint kevesebb, mint fél órával azután, hogy oda megérkezett.

A férfit két nappal a gyilkosság után tartóztatták le a Keesler légibázison, ahol kiképzése tartott. Egy kiképzőtiszt ismerte fel a rendőrség által nyilvánosságra hozott biztonsági kamerás felvételeken. A bázison megtalálták véres ingét, majd később egy tengerparton a gyilkossághoz használt kését is.

Hickerson a 40 évig tartó börtönbüntetés mellett 15 évet kapott rablás miatt, miután ellopta Whigham tárcáját és mobiltelefonját. A két büntetést egymás után kell letöltenie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik