Nagyvilág

Az Európa Tanács szerint már az orosz törvény is emberi jogokat sért, amin a magyar civil törvény alapszik

Sérti az emberi jogokat az Oroszországban 2012-ben hatályba lépett úgynevezett külföldiügynök-törvény, amely káros hatással van a civil szervezetek tevékenységére, valamint korlátozza az egyesülési és a szólásszabadságot – közölte csütörtökön Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa.

Nem felel meg a nemzetközi és európai emberi jogi normáknak a szabályozás, amely szerint a külföldi támogatással működő, politikai tevékenységet folytató civil szervezeteket külföldi ügynökként kell nyilvántartásba venni – írta Muiznieks a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának küldött levelében.

Szerinte a sokak által bírált törvény az okozott finanszírozási nehézségek mellett számos esetben azzal a következménnyel járt, hogy az érintett szervezetek munkatársait kiközösítették, zaklatták vagy fizikailag bántalmazták.

Az emberi jogi biztos kiemelte, a jogszabály nem egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy mi számít “politikai tevékenységnek”.

A törvény értelmében politikainak számító tevékenységek a valóságban a civil szervezetek működésének legalapvetőbb, legtermészetesebb részeit jelentik, melyek fontos elemei egy társadalom demokratikus szerkezetének

– mondta.

Muiznieks hozzátette, a jogszabály alkalmazása jelentős mértékben aláássa az civil szervezetek ellenőrző szerepét, amely pedig lényeges egy demokratikus társadalomban.

A nemzetközi normák alapján a civil szervezetek nemcsak a hazai állami szervektől kérhetnek és kaphatnak támogatást, hanem intézményi vagy egyéni adományozóktól, külföldi államoktól vagy multilaterális szervezetektől is – emelte ki az ET biztosa.

A szabályozás kötelez minden érintett szervezetet, hogy “külföldi ügynökként” kérje a bejegyzését, és minden nyilvános közleményében ilyen minőségében tüntesse fel magát. A törvényt 2015-ben újabb jogszabály egészítette ki, amely lehetővé teszi a “nemkívánatos” szervezetek betiltását Oroszországban.

A civil szervezetek egy része elutasította, hogy nyilvántartásba vetesse magát, és inkább lemondott a külföldi támogatásról, a szabály miatt ráadásul számos civil szervezet részben vagy teljesen fel is hagyott a tevékenységével Oroszországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik