Nagyvilág

A nagy migránselosztó: Líbia

Bevándorlók hatalmas hulláma indult meg Észak-Afrika felé, de már csak egyetlen helyen juthatnak ki Európába, a káoszba süllyedt Líbia partjainál.

A modern afrikai migráció legnagyobb hulláma Líbián keresztül érkezik Európa felé. A dél felől – Csádból,  Nigerből, Maliból – érkezők olyan országokból menekülnek, amelyek máig nem tudtak kilábalni a háborúk okozta pusztításból. A keleti útvonalakon érkezők a soha véget nem érő fegyveres konfliktusokat és katonai szolgálatot próbálják hátrahagyni, például Szudánban. A nyugatról Líbiába érkezők pedig a nyomorúság miatt, valamint olyan kormányok miatt indulnak útra, amelyek kényük-kedvük szerint vetik börtönbe a polgáraikat. Ez jellemző ugyanis például Egyiptomban. Vannak, akik saját akaratukból kelnek útra, és vannak, akiket kényszerítenek, ám mind oda mennek végül a Földközi-tenger legveszélyesebb szakaszához.

Afrikai migránsok Líbia határán 2011-ben. Fotó: JS

A líbiai migrációs válságot különböző tényezők bonyolítják. A politikai döntéshozók számára a helyzet azért jelent hatalmas dilemmát, mert a vándorlás hulláma nem egyetlen forrásból indul ki.Ahogy a folyóba torkolló mellékfolyók, úgy menekülnek tömegesen legalább egy tucat országból Líbia felé az emberek. Ha megállítják az áramlást, az afrikai kontinens felét behálózó embertömegek szükségleteiről kell gondoskodniuk.

Forrás: Middle East Institute

Hogy komplex képet kapjunk a Líbiában mélyülő migrációs krízisről, azt is figyelembe kell venni, hogy Moammer Kadhafi rendszerének megdöntése után nagy bizonytalanság és hatalmi űr keletkezett az országban. Az eluralkodó káoszban fejlődésnek indultak a csempészhálózatok. Mára jövedelmező piac lett a nyersanyagokkal való kereskedés, sőt az emberkereskedelem is. Mivel már nem ellenőrzik, ki érkezik az országba, és ki távozik onnan: Líbia 1770 kilométeres partvonala nyitott átkelőhellyé vált. A csempészek élnek a körülmények nyújtotta lehetőségekkel és képesek egyszerre akár 100 embert is bepréselni egy törékeny kis hajóba, hogy útnak indítsák őket Olaszországba.

A Földközi-tengert átívelő átkelőhelyek száma megnégyszereződött 2013 óta. A Nemzetközi Migrációs Szervezet becslései alapján közel 182 ezer ember érkezett Líbiából Olaszországba 2016 januárja óta, súlyosbítva a Szíriából és a Közel-Kelet más részeiről átszivárgók miatt kialakult menekültügyi válságot. Azokkal ellentétben, akik kénytelenek voltak elhagyni az otthonaikat Szíriában az öt éve dúló polgárháború miatt, a Líbián keresztül vándorló embereket olyan problémák hajtják útjukon, amelyek szülőföldjükön egész generációk életét lehetetlenítették el. A szubszaharai Afrika nagy részén az emberek nyomorognak, súlyos szegénységben, elnyomó kormányok uralma alatt vagy erőszakos milíciák célkeresztjében élnek.

Afrikai menekült a líbiai határon 2011-ben. fotó: JS

A XXI. századi technológiának köszönhetően a világ hirtelen összeszűkült, az álmok elérhetőbbé váltak. A közösségi média üzenőfalai tele vannak a már Európában élő családtagok és barátok képeivel, amelyek azt sugározzák: a korábban elképzelhetetlenül magas életszínvonal csupán egy karnyújtásnyira van. A külföldi rokonoktól érkező pénzküldemények is bizonyítják: nem csupán mítosz, amit a magas fizetésekről lehet hallani. És akkor már csak egy telefonhívás: bárki kapcsolatba léphet a biztonságos utazást és új életet ígérő csempészekkel.

A Líbia északi partja felé áramló embertömegek ügye nem új keletű probléma. Évtizedek óta ismert a vándorlás, de a világ vezetői egy ideig meg tudták akadályozni, hogy a hullám elérje Európát. Ebben főként Kadhafi volt a segítségükre, aki megígérte, hogy méretes kompenzációért cserébe távol tartja a menedéket keresőket Olaszország partjaitól. Az Európai Unió 2008-ban meg is egyezett a diktátorral, és 500 millió dollárt adott a szolgálataiért. Olaszország később megkétszerezte az összeget, majd az évek folyamán további 5 milliárd ütötte Kadhafi markát kárpótlás gyanánt a kolonializmusból fakadó károkért és a határok szigorú védelméért.

Kadhafi-ellenes felkelők az Adzsdabéjai határon 2011-ben. Fotó: JS

Az európai pénz jól jött a diktatúra fenntartásához, Kadhafi nem is volt rest hangoztatni, hogy nélküle a nyugati országokat már elárasztották volna a nemkívánatos külföldiek. „Félő, hogy Európát feketévé változtatja az illegális migráció és Afrika lesz belőle” – figyelmeztetett Kadhafi még 2010-ben. A líbiai diktátor rátapintott az európai polgárok bevándorlókkal kapcsolatos legrosszabb félelmére.

A megkötött egyezségek azonban a diktátor vaskezű uralmának végével együtt felbomlottak.

Kadhafi megbuktatását, majd 2011-es halálát követően nemcsak bevándorlók ezrei jelentek meg Olaszországban, hanem rengeteg hullát is a partra mosott a víz. Egyre nagyobb nemzetközi figyelmet vonzott a migráció. A Földközi-tenger mára több mint 3000 ezer olyan ember sírjává vált, aki Líbia északi partjairól próbálta elérni az olasz szigeteket.

Az európai hatóságok megpróbálták felszámolni az útvonalakat, még a tengeren visszafordították a hajókat, sok bevándorlót véglegesen kiutasítottak Olaszországból, de a csempészek minden egyes lefoglalt hajó helyett indítottak egy másik, gyakran még rozogább példányt.

Ellenőrzőpont Líbiában Tobruk és Bengházi között. Fotó: JS

Líbia szétesőben

A 2011-ben kitört arab tavasz során polgárháború robbant ki Líbiában, mely az évtizedek óta regnáló diktátor Moamar Khadafi meggyilkolásával ért véget. Khadafi halála azonban nem hozott békét Líbiának, a frakciók, amelyek ellene szövetkeztek, halála után azonnal egymásnak estek. A polgárháború a mai napig zajlik, destabilizálta az ország határait. Három blokk, a keleti országrészt az ellenőrzése alatt tartó, a Khadafi elnök alatt a hadseregben szolgáló Khalifa Haftár tábornok Líbiai Nemzeti Hadserege harcol az ENSZ által is támogatott Elnöki Tanáccsal, és persze mindketten az Al-Kaida, illetve Iszlám Állam közeli radikális iszlamistákkal. Egyiptom Abdel Fatah Esz-Sziszi hatalomra kerülése óta Haftár tábornokot támogatja a líbiai polgárháborúban, ezzel remélve a határok és az ország stabilitásának helyreállását.

Az afrikai országok közül Eritreából érkezett a legtöbb ember Európába. A múlt évben mintegy 40 ezren menekültek el az emberi jogokat legkevésbé tisztelő országból, ahol a lakosoknak életük végéig kötelező a katonai szolgálat. A szomszédos Szomáliában is taszítóak a körülmények, az évtizedek óta húzódó fegyveres konfliktus lehetővé tette, hogy az al-Sabáb lázadó harcosai átvegyék az irányítást a régióban.

Más dinamikák mozgatják a nyugati úton hömpölygő hullámot. Az Európa hátsó kapujaként emlegetett útvonal többféle országból gyűjti össze az embereket. Egy kisebb kiragadott szakaszon találkozhatunk a Boko Haram miatt otthontalanná vált nigériaiakkal, az autoriter kormány miatt útra kelt gambiaiakkal és a halál küszöbéről elmenekült szenegáliakkal.

 

 

A Líbiával határos 6 országból ötöt már tönkretett a háború, vagy éppen most zajlanak erőszakos zavargások. Ahhoz, hogy az útra kelt emberek eljussanak a líbiai kikötőkig, hónapokat vagy akár éveket kell eltölteniük a sivatagban, vagy olyan országokban, ahol éppen fegyveres konfliktus zajlik. Már az előtt bőven megismerkednek a pokollal, hogy a Földközi-tenger vizének közelébe jutottak volna.

A Szahara az emberkereskedelem központjává vált: bevándorlók szöknek egyik menekülttábortól, rejtekhelytől a másikig, vagy bújnak el áruszállító teherautók üreges belsejében. A túlélőktől rémtörténeteken lehet hallani olyan emberrablókról, akik órákra, de akár hetekre is fogva tartották őket, míg meg nem érkezett az otthon maradt családjuktól vagy az európai rokonoktól a váltságdíj.

Líbia helyzete egyre csak romlott, miután a polgárok felkeltek Kadhafi ellen, majd tovább eszkalálódott, mikor a kormány összeomlott 2014-ben. Az azóta a legitimációért harcoló frakciók fegyveres konfliktusa kimerítette az országot, a káosz miatt százezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat. Az ilyen körülmények közé érkező bevándorlókat gyakran felhasználják a hatalmi harcokhoz, ezrek tengődnek túlzsúfolt fogva tartó központokban, ahol arról számolnak be, hogy rendkívül rosszak a higiéniai feltételek és mindennaposak a kínzások.

Tájkép Graddal 2011-ben a líbiai sivatagban. Fotó: JS

Ha mindezeket figyelembe véve Líbia mégis reménysugarat jelent az ide érkezőknek, el sem lehet képzelni, mi űzte el őket az otthonaikból.

A bevándorlók a líbiai káoszban készülnek fel útjuk második felére. A kikötők tele vannak munka iránt érdeklődő afrikai férfiakkal, akik egy kis pénzt szeretnének gyűjteni, hogy folytathassák az útjukat. Régebben az olajban gazdag Líbia a lehetőségek országa volt, a gazdaságnak szüksége is volt a külföldi munkaerőre. Ma azonban a lehetőségek a tengerparti városokat megcélzó minden egyes új migrációs hullámmal tovább halványodnak.

(Via: UNHCR, MEI, MSNBC, Middle east monitor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik