Külföld
fukusima (Array)

Megkezdődik a fukusimai katasztrófa büntetőpere

24.hu
24.hu

2017. 06. 30. 06:41

Korábban a témában:

Megkezdődött pénteken Tokióban az a büntetőper, melyben gondatlansággal vádolják a fukusimai nukleáris katasztrófa miatt a Tepco energiavállalat három korábbi vezetőjét.

Ez az első olyan per, melyben a bíróságnak azt kell eldöntenie, hogy az erőművet üzemeltető cég vezetői felelősségre vonhatók-e azért, mert nem sikerült elhárítaniuk az alapvetően természeti csapásból következő nukleáris katasztrófát.

Katszumata Tszunehiszát, a Tepco egykori elnökét, valamint a cég két korábbi alelnökét, Muto Szakaét és Takekuro Icsirót foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlansággal vádolják. Mindhárman ártatlannak vallották magukat a bíróságon.

Sajnálom, hogy megtörtént a baleset, de ezt lehetetlen volt előrelátni

– mondta Katszumata a bíróságon.

A vád szerint viszont a három cégvezető már legalább két évvel a történtek előtt tisztában volt azzal, milyen veszélyt jelent egy potenciális szökőár a fukusimai atomerőműre, mégsem hozták meg a szükséges intézkedéseket, hogy a veszélyt elhárítsák. A per várhatóan több mint egy évig tart majd.

2011 tavaszán Japán történetének egyik legnagyobb földrengése majd az azt követő szökőár csapott le a fukusimai atomerőműre, ahol végül több reaktor magja leolvadt, és az 1986-os csernobili incidenshez mérhető súlyosságú nukleáris baleset történt. A környékről 150 ezer embert telepítettek ki. Az ügyészség kétszer is ejtette a vádemelési javaslatot, végül civilek magánvádas eljárásban állíttatták bíróság elé a Tepco korábbi vezetőit. A vádat arra alapozzák, hogy a Tepco egyik leányvállalata 2008-ban arra jutott, hogy a 10 méterrel a tenger szintje fölé épített erőművet csaknem 16 méteres hullámok is elérhetik, ha a part közelében nyolcas erősségű földrengés következik be. A cég vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy nem emlékszik, hogy erről tájékoztatták volna.

Az ügyészség azért nem emelt vádat, mert úgy ítélték meg, hogy a baleset akkor is elkerülhetetlen lett volna, ha a Tepco a három évvel korábbi jelentés alapján intézkedéseket hoz a nyolcas erősségű földrengés következményeinek kivédésére, mert a 2011-es földmozgás ennél egy nagyságrenddel nagyobb, kilences erősségű volt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Illustration of a long shadow European Union flag with  a no trespassing signal
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.