Nagyvilág

Megbocsátást kért a manchesteri merénylő

Megbocsátásért esedezett a múlt heti manchesteri robbantás elkövetője, amikor a merénylet napján felhívta a Líbiában élő családját – közölte csütörtökön Ahmed Bin Szálem, a líbiai terrorellenes erők szóvivője Tripoliban. A Reuters információi szerint a 22 éves merénylő, Salman Abedi fivére, Hashem Abedi – akit az elkövető más családtagjaival együtt letartóztatták és kihallgattak a líbiai hatóságok – beismerte, hogy ő szerezte be Nagy-Britanniában a támadás kivitelezéséhez szükséges dolgokat, de nem tudta, hogy testvére hol fogja elkövetni a merényletet.

Azt is mondta, hogy ő és Salman Abedi 2015-ben Manchesterben radikalizálódott az interneten, valamint barátaikon keresztül. Szíriai videók láttán megsajnálták a gyerekeket, és szerettek volna tenni valamit, amellyel segíthnek az Iszlám Államnak.

Salman és Hashem április 18-án repültek Líbiába a családjukhoz, Salman nagyjából egy héttel a manchesteri merénylet előtt tért vissza Nagy-Britanniába, miután szüleinek azt mondta, hogy Mekkába megy zarándoklatra. A merénylő május 15-én hívta fel a családját, hogy megbocsátásért könyörögjön, azt azonban az édesanyja szerint nem közölte, hogy miért.

Salman május 22-én Ariana Grande manchesteri koncertjén robbantotta fel magát, a merényletben huszonketten meghaltak és ötvenkilencen megsebesültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik