Nagyvilág

Tömeges kivégzésekkel vádolja Szíriát az Egyesült Államok

Műholdas fényképekből arra következtetnek, hogy krematóriumot építettek egy börtön mellé, ahol a foglyok maradványait semmisítik meg.

Tömeges kivégzésekkel és a holttestek elégetésével vádolta meg Szíriát az amerikai külügyminisztérium.

Stuart Jones Közel-Keletért felelős ügyvezető államtitkár egy váratlanul összehívott sajtótájékoztatón mondta el,  hogy az amerikai kormányzat rendelkezésére álló információk szerint a szír kormány tömeges kivégzéseket hajt végre egy börtönben, a kivégzettek maradványait pedig a börtön mellé épített krematóriumban semmisíti meg.

A külügyminisztérium információi szerint a Damaszkusz közelében lévő Sednaya katonai börtönben naponta mintegy ötven rabot akasztanak fel. Műholdas fényképeket hoztak nyilvánosságra, amelyek állításuk szerint a börtönépületek egyikéből átalakított krematóriumot ábrázolják.

Stuart Jones úgy vélte, Bassár el-Aszad kormánya Oroszország és Irán támogatásával a gonoszság új szintjére süllyedt. Felszólította Oroszországot és Iránt, hogy vesse latba Szíriára gyakorolt befolyását a tűzszünet és a politikai tárgyalások megindítása érdekében. Kitért arra is, hogy az amerikai kormányzatnak oka van arra, hogy kétkedjen a biztonsági övezeteket illetően, amelyek létrehozásában a civil lakosság védelme érdekében május elején állapodtak meg.

Néhány héttel ezelőtt az Amnesty International állította azt, hogy a szíriai kormány foglyok ezreit végezte ki tömeges akasztásokkal, és módszeresen megkínoztatta foglyait. A nemzetközi emberi jogi mozgalom által összegyűjtött tanúvallomások 2011 és 2015 közötti kivégzésekről szóltak, de a jelentés szerint valószínűleg máig folynak ezek a háborús bűnnek minősülő cselekedetek. A szervezet ENSZ-vizsgálatot szorgalmazott az ügyben.

A szíriai kormány és Bassár el-Aszad elnök eddig mindig visszautasította azokat a jelentéseket, amelyek szerint a 2011 óta tartó, százezrek életét követelő szíriai polgárháborúban kínzásokat és bírósági ítélet nélküli kivégzéseket hajtottak volna végre. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik