Külföld
A cute one month old newborn baby is laying on her back in the crib, crying.

Mindkét lábát eltörte 7 hetes lányának egy apa

24.hu
24.hu

2017. 04. 20. 13:00

A gyerek anyja a „vérfagyasztó sikolyok” ellenére sem tett semmit.
Korábban a témában:

Öt eltört borda, öt megrepedt borda, valamint két eltört láb. Ilyen sérülésekkel szállítottak kórházba egy hét hetes csecsemőt az észak-karolinai Madison megyében, miután apja többször is brutálisan megverte – jelentette a WLOS televízió. Az apa mellett a kisgyerek anyját is letartóztatták, mert bár tudott a verésekről, nem tett semmit.

A hatóságok közlése szerint a kislány stabil állapotban fekszik egy Asheville városában található kórházban. A friss sérülések mellett több olyan bordasérülést is találtak nála, amik már gyógyulófélben vannak, és korábbi bántalmazások során keletkeztek. Emellett belső sérüléseket is szenvedett.

Buddy Harwood seriff elmondása szerint a házaspár kihallgatása közben kiderült, hogy a gyerek anyja, Jennifer Dawn Davis legalább két-három alkalommal hallotta „a gyerek vérfagyasztó sikolyait”, de nem tett semmit. Az apa, Billy Dewayne Taylor a hatóságok közlése szerint akkor kezdte el verni lányát, amikor a gyerek alig négyhetes volt.

A férfi ellen kétrendbeli gyermekbántalmazás vádjával indítottak eljárást, amiért két különböző alkalommal eltörte a kislány lábait, valamint bordáit. Az anyát szintén kétrendbeli gyermekbántalmazással vádolják, amiért szándékosan nem vitte orvoshoz a csecsemőt, valamint azért, mert megpróbálta eltusolni a gyerek elleni támadásokat.

Mindketten börtönben várják tárgyalásuk megkezdését. A WLOS információi szerint a férfit „saját testi épsége érdekében” később át kellett szállítani egy másik börtönbe abból a megyei börtönből, ahova először bezárták.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.