Nagyvilág

Trump gratulált Erdogan teljhatalmához

Donald Trump amerikai elnök felhívta telefonon Recep Tayyip Erdogan török államfőt, hogy gratuláljon neki az elnöki hatalom kiterjesztéséről tartott törökországi népszavazáson elért győzelméhez – adta hírül hétfő esti közleményében a Fehér Ház.

Trump és Erdogan megvitatták az amerikai elnöknek azt a döntését is, hogy egy szíriai légi támaszpont bombázásával torolta meg a Washington vádjai szerint a szíriai rezsim légiereje által végrehajtott Hán Sejkún-i mérgesgáz-támadást, amely több mint nyolcvan halálos áldozatot követelt.

A washingtoni Fehér Ház közleménye szerint “az amerikai elnök megköszönte török partnerének, hogy az akciót támogatásáról biztosította. A két vezető emellett egyetértett abban, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt felelősségre kell vonni” ezekért a cselekedeteiért. A közlemény szerint a felek szót váltottak az Iszlám Állam terrorszervezet ellen folytatott hadjáratról is, valamint a terrorizmus elleni harcban való “együttműködés szükségességéről”.

Néhány órával a Trump-Erdogan beszélgetésről kiadott közlemény előtt az elnök szóvivője, Sean Spicer még azt mondta, hogy a Fehér Ház egyelőre kivár, és nem fűz kommentárt az Erdogan elnök hatalmát kiterjesztő vasárnapi török referendum eredményéhez.

Van egy nemzetközi bizottság, amely állást foglal erről, és kiad egy jelentést 10-12 napon belül. Ki fogjuk várni, és hagyjuk, hogy végezzék a munkájukat, fogalmazott sajtótájékoztatóján Sean Spicer.

Donald Trump annak ellenére kerített sort az Erdogannal folytatott beszélgetésre – írja az AP amerikai hírügynökség -, hogy az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői aggodalmukat fejezték ki a törökországi voksoláson tapasztalt számos szabálytalanság miatt, és megállapították, hogy a vasárnapi népszavazás nem felelt meg a nemzetközi normáknak.

Ezrek

Ezrek tüntettek Isztambulban Recep Tayyip Erdogan elnök ellen hétfőn este, egy nappal az elnöki hatalom kiterjesztéséről tartott, vitatott eredménnyel zárult törökországi népszavazás után.

A sokmilliós török metropolisz európai oldalán fekvő Besiktas kerületben mintegy kétezer tiltakozó gyűlt össze, olyan jelszavakat skandálva, mint hogy “Tolvaj, gyilkos, Erdogan”. A tüntetés résztvevőit sokan a lakásuk ablakából kihajolva, hagyományos módon, konyhai edényeket zörgetve támogatták.

A rendőrséggel való összecsapásra egyelőre nem került sor – jelentette késő este a dpa német hírügynökség.

A megmozdulást meghirdető, Hayir Besiktas csoport felhívásában azt írta:

A csalások, a jogsértések és az ellopott szavazatok ellen jöttünk tiltakozni!

Az AFP francia hírügynökség szerint az Isztambul ázsiai oldalán található Kadiköy kerületből mintegy kétezer tüntető vonult a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) székhelyéhez, s a menet az “Összefogás a fasizmus ellen” jelszót skandálta. Az AFP megállapítása szerint mindkét isztambuli negyed lakossága döntően világi beállítottságú és Erdogan-ellenes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik