AppleMark
Külföld

Levelet írt a lengyel miniszterelnök a balesete okozásával gyanúsított fiatalnak

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 02. 15. 18:07

Azt írta: szeretné, ha tudná, hogy az eljárásban mindketten egyenjogúak.
Korábban a témában:

Levelet írt a lengyel miniszterelnök annak a 21 éves fiatalnak, akit autóbalesetének okozásával gyanúsítanak. Kabinetfőnöke azt mondta: Beata Szydlo „két hasonló korú fiú édesanyjaként megérti, mit érezhet ez a fiatalember és családja”.

A kormányfőt múlt péntek óta ápolják a varsói katonai kórházban, ahová a dél-lengyelországi Oswiecimnél elszenvedett autóbalesete után került. A kormányfőt szállító, konvojban haladó autó sofőrje a 21 éves Sebastian K. által vezetett Fiat Seicento előzése közben, az utóbbi jármű sofőrjének figyelmetlensége miatt irányváltásra kényszerült, és egy útszéli fának ütközött.

A kabinetfőnök szerint az ellenzék megpróbálja átpolitizálni az ügyet. Ezzel arra utalt, hogy két párt is jogi támogatást ajánlott a fiatal sofőrnek, és a szerencsétlenség kapcsán a belügyminiszter leváltását követelték.

Szydlo azt írta a fiatal sofőrnek, hogy szeretné, ha tudná:

állampolgárokként mindketten egyenjogúak, az eljárás során ugyanazokkal a jogokkal és kötelességekkel rendelkeznek.

Sebastian K. pénteken, a rendőrségi kihallgatás során még beismerte, hogy ő okozta a balesetet, a keddi ügyészségi kihallgatásán azonban ezt visszavonta. Ugyanakkor az ügyészség továbbra is gyanúsítja, és ha vétkessége bebizonyosodik, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják.

Borys Budka volt igazságügyi miniszter, a Polgári Platform politikusa úgy vélte: bűnbakot akarnak csinálni a fiatalemberből. A szejm elnökhelyettese azonban azt mondta: a Polgári Platform nyomást gyakorol a baleset résztvevőire, ami bűncselekménynek számíthat. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.