Élő Nagyvilág

Beiktatták, Donald Trump az Egyesült Államok elnöke

Keleti-parti idő szerint péntek délben beiktatták Donald Trumpot, az Egyesült Államok 45. elnökét. Trump a Fehér Háztól egészen a Kapitóliumig vonult, hogy ott esküdjön fel. Azonnal eleredt az eső.

Megkezdődött a hagyományos ünnepi menet

Az új amerikai elnök és alelnök, valamint családjaik a Capitoliumtól a Fehér Házig sétálnak.

A hagyomány 1961-ben kezdődött, John F. Kennedy, akkori elnök honosította meg. Ez volt az első alkalom, hogy a menet indulása előtt az új amerikai elnök, aki egyben a haderő főparancsnoka is, megtekintette a Capitolium előtt elvonuló haderőnemek képviselőit. Donald Trump elnök és Mike Pence alelnök katonai tisztelgéssel fogadta a haderőnemek képviselőinek elvonulását.

A beiktatási menet a Pennsylvania sugárút mintegy két és fél kilométeres szakaszán vonul végig, egészen a Fehér Házig.

A beiktatás után az új elnök és alelnöke a kongresszusban tartott díszebéden vett részt, amelyen a kongresszus republikánus és demokrata párti vezető politikusai vettek részt,  jelen volt Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt és Bill Clinton volt elnök is.

(MTI)

Donald Trump és Hillary Clinton kezet fogtak

Most először azóta, hogy Trump elnök lett, Clinton pedig nem. Eddig csak egyszer beszéltek telefonon. Feszült kézfogás volt, de annyit lehetett leolvasni Trump szájáról, hogy megköszönte, hogy Clinton eljött.

Obama beszédet mond

Obamáék megérkeztek Marylandbe, a tömeg óriási üdvrivalgással köszöntötte őket.

Bizonyítottátok a remény erejét

– mondta beszédében Obama.

Azt mondja, ő és Michelle csak az arc és a hang voltak, de ez az egész sosem róluk szólt, hanem az amerikai emberekről.
obamabeszedd

Orbán levélben gratulált Trumpnak

Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált pénteken Donald Trumpnak, az Egyesült Államok új elnökének.

A levélben Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Donald Trump “történelmi választási győzelme erős felhatalmazást ad az amerikai néptől a változtatásokhoz”.

Szerinte a világnak hatalmas kihívásokkal kell szembenéznie, ami új és bátor megközelítést kíván.

Egyre bővülő gazdasági kapcsolataink, régi keletű együttműködésünk olyan területeken, mint például a terrorizmus elleni harc, valamint hasonló vélekedésünk a gazdaság- és biztonságpolitikáról, állampolgáraink biztonságáért érzett felelősségünkről, az országhatár-ellenőrzésről és a migrációról, történelmi lehetőséget nyújt arra, hogy közösen alakítsuk a jövőt

– hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor a levélben kiemelte, hogy örömmel várja Magyarország és az Egyesült Államok “régi keletű, erős és szívélyes kapcsolatainak további elmélyülését”. A miniszterelnök abban bízik, hogy a folytatódó partneri viszony révén képesek lesznek megküzdeni a kihívásokkal, és élni a lehetőségekkel.

A magyar kormányfő gratuláló levele végén ismét támogatásáról biztosította a beiktatott amerikai elnököt.

(MTI)

Trump újra győztessé tenné Amerikát

Eskütétele utáni beiktatási beszédében Donald Trump azt hangsúlyozta, hogy hivatalba lépésével nem szokványos hatalomátadás történik, hanem “visszaadjuk a hatalmat a népnek”.

Az Egyesült Államok 45. elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikaiak összefognak s együtt építik újra az országot mindenki javára.

Donald Trump köszönetet mondott Barack Obamának és feleségének, mert segítőkészen támogatták őt az átmeneti időszakban.

Az elnök ezúttal nem azt ismételte meg, hogy “ismét naggyá tesszük Amerikát”, hanem azt mondta: “Amerika mindenekelőtt”. Véleménye szerint a politikusok mostanáig nagyon jól éltek, de közben gyárak zártak be és munkahelyek szűntek meg. Gyártsunk amerikai termékeket, vásároljunk amerikai árut – fogalmazott Donald Trump.

Új vízió mentén fogják irányítani az Egyesült Államokat, és ezentúl minden döntés alapja az lesz, hogy az előnyös -e az országnak

– jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken beiktatási beszédében.

Amerika az első

– ismételte el többször is az új elnök, hozzátéve, hogy két “egyszerű szabály” van: mindenki vásároljon amerikai termékeket és alkalmazzon amerikai munkaerőt.

Donald Trump hangsúlyozta: minden pillanatban azon fog munkálkodni, hogy Amerika újra győztes legyen, illetve hogy az amerikai patriotizmusban nincs helye az előítéletességnek.

Az Egyesült Államok 45. elnöke beszédében kitért arra: az amerikai haderő “szomorúan” leromlott, a városokban bűnbandák garázdálkodnak, a bűnözés túl sok emberéletet követelt.

Az Egyesült Államok dollármilliárdokat költött külföldön, miközben a hazai infrastruktúra leromlott, a középosztály elszegényedett

– mondta. Leszögezte, hogy az ő víziója szerint: Amerika mindenekelőtt.

Hangsúlyozta, hogy Amerika nem akarja más országokra ráerőltetni a saját értékrendjét.Azt ígérte, hogy egyesíti, összefogásra sarkallja a világot a radikális iszlám ellen, majd fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy az Egyesült Államokban nincs és nem is lesz helye az előítéletességnek.

Olvasói sztorik